Miután (Júdás) kiment, Jézus így szólt: ,,Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne. Ha Isten megdicsőült benne, Isten is megdicsőíti őt önmagában, hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak kis ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt. (János evangéliuma 13:31–35)
Jézus azt mondja: „Új parancsot adok nektek.” Nem az az új parancs, hogy „Szeressétek Istent!” vagy „Szeressétek embertársatokat!”, mert mind a kettő természetes és nyilvánvaló volt már az ószövetségi ember számára is. Megjelenik egy második mondat is, amely így szól: „Szeressétek egymást úgy, ahogyan én szeretlek és szerettelek benneteket!” Ami valóban egészen, felfoghatatlanul új, az az, hogy elénk áll valaki, és azt mondja: „Szeress úgy, ahogy én!”
Ha ezt bármelyikünk mondaná, a józan emberi érzékünkkel azt felelnénk „Jól van, ülj le nyugodtan egy kicsit! Nézz szembe magaddal, és gondolkozz el, hogy most mit mondtál!” A biblikusok ezért mondják, hogy az, hogy ezt a jézusi kijelentést, amely olyan fölháborító lenne bárki embertársunktól, aztán ezrek, tízezrek, százezrek ennyire komolyan veszik, továbbviszik, és azt mondják, hogy ez így van, ez indirekt módon Jézus istenségét mutatja. Nem kérik ki magunknak, hogy „Ugyan már, hogy beszélhetsz ilyet!” Azok az emberek, a kortársak, a tanítványok, az apostolok megélik, hogy ezt Jézus tényleg mondhatja. Mert az, ahogyan ő szereti az embert, tényleg más, mint ahogyan bármelyikünk tud szeretni.
Amikor Jézus azt mondja, hogy „Szeressetek úgy, ahogyan én!”, a szeretet nagyon személyes arcát mutatja meg.
Van három dolog, amire hivatkozva talán a legtöbb fájdalmat okoztuk és okozzuk egymásnak. Az egyik, amikor azt mondjuk a másiknak, a férfi a nőnek vagy a nő a férfinak, hogy „Szeretlek!” És erre hivatkozva mennyi mindent megindoklunk, megengedünk magunknak. A másik, amikor előrántjuk az igazságot, és azt mondjuk: „Az igazság nevében.” Az igazság nevében meg tudjuk mondani, ki jó és ki rossz, ki igaz és ki hamis, kinek van igaza és ki téved. A harmadik, aminek a nevében mennyi könny hullott már ezen a földön, amikor felkiáltunk, és azt mondjuk: „Isten így akarja.” Valószínűleg Isten istenségét bizonyítja, hogy ilyenkor nem kiált egy nagyot. Hogy még ezt is eltűri és elviseli tőlünk.
Személyes szeretet
Miért akartam ezt a hármat egybefogni, hogy a szeretetre, az igazságra és Istenre hivatkozva milyen sok könny hullott már ezen a földön? Mert 2000 évvel ezelőtt Jézus hozott egy nagy fordulatot. Azt mondja: „A szeretet személyes. Szeressetek úgy, ahogy én!” Ettől a pillanattól kezdve a szeretet mögé már nem lehet akármit betenni. Igazságokat, filozófiai kijelentéseket és bölcselkedéseket értelmezhetünk ezerképpen. De Jézus életére, arra, ahogyan az életét odaadja, nem mondhatjuk, hogy az nem úgy történt. Ő személyessé teszi azt, hogy mit jelent szeretni. Hogy ne fulladjunk bele az okoskodásba, az önigazolásba, a magyarázkodásba, hanem egyszerűen ott álljon egy személy. És mi néha megrázzuk magunkat, mint aki kijózanodik, és azt mondjuk: „Hiszen ez a szeretet! Ezen már nincs mit okoskodni.”
Személyes igazság
Amikor Jézus azt mondja, hogy „Én vagyok az út és az igazság.”, akkor vegyük el a kezünket a másik torkától, miközben azt hajtogatjuk, hogy „Nekem van igazam! Ez az igazság!” Mert Jézus új parancsolata az, hogy „Én vagyok az út és az igazság. Nézzétek meg, hogy az Isten és az ember felé vivő út és az igazság hogyan nyilatkozott meg bennem, hogyan jelent meg ezen a földön. Én az igazság nevében fojtogattam volna valakit? Nekem van igazam, ezért bántottam volna valakit? Nem emlékszem ilyenre.” Innentől kezdve nem hivatkozhatunk ugyanúgy az igazságra, mint ahogy előtte. Hogy ebből bármi következhetett, ami nekünk kényelmes.
Személyes Isten
Végül Jézus azt mondja: „Bennem meg fog dicsőülni az Isten. Én és az Atya egy vagyunk. Aki lát engem, látja az Istent, az Atyát.” Ettől kezdve Istenre az ember már nem hivatkozhat úgy, mint valamiféle személytelen elvre, igazságra, érvre vagy perdöntő bizonyítékra, amiből az következik, hogy akármit megtehetünk az ő nevében. Egészen rendkívüli, ahogy Jézus azt mondja: „Szeressétek egymást úgy, ahogyan én szeretlek benneteket!”
Ebben benne van az út, az igazság, a szeretet és Isten. Ebben az egyetlen szóban, hogy „úgy”. Mi következik ebből?
1. Nem tárgyiasíthatjuk egymást, de szabadon felajánlhatjuk magunkat
Amióta Jézus azt mondta, hogy „Szeressétek egymást úgy, ahogyan én szeretlek titeket!”, azóta nem tárgyiasíthatjuk vagy eszköziesíthetjük egymást. Nem mondhatja a férfi azt, hogy „De jó, hogy megházasodtam! Végre találtam valakit, aki majd fújja nekem a hátszelet. Nekem csodás életcéljaim vannak, és a feleségem majd bedolgozik nekem.” Mert a feleség nem egy eszköz az életcéljai megvalósításához. És a nő sem mondhatja már naivan, hogy „Tegnap megvolt az esküvő. Megvan a személy, aki engem boldoggá kell hogy tegyen.” Mert senki sem eszköze a másiknak a boldogság érdekében.
Nem vagyunk tárgyak és eszközök, sem pedig gépek. Nem valamiféle program fut bennünk, hogy tenni kell a dolgunkat, a kötelességünket, mint akit beprogramoztak, üres tekintettel és fény nélküli szemmel.
Amióta Jézus azt mondta, hogy „Szeressétek egymást úgy, ahogy én titeket!”, nem vagyunk eszközök, sem tárgyak, sem valamiféle gép.
De a gondolat második része, hogy szabadon mondhatom azt, hogy „Uram, tégy engem a megváltás eszközévé! Annál nagyobb megtiszteltetést el sem tudok képzelni, hogy Te az üdvösség művében eszközként használsz engem.” Egy kedves ismerősöm, ahogy idősödik, egyre többször mondja egy csoportban, előadáson, vagy valamilyen szakértői körben, hogy: „Használjatok engem! Még élek, itt van bennem a tudás, rengeteg tapasztalat. Használjatok!” Milyen gyönyörű, hogy Jézus óta az embert nem lehet használni, de mi magunk mondhatjuk, hogy „Használjatok engem!”
2. Nem csupán élőlények vagyunk, de Isten lehet a gazdánk
Nem egyszerűen csak élőlények vagyunk. Milyen gyakran halljuk az arra való hivatkozást, hogy „ az ösztöneim eluralkodtak rajtam.” Mások kicsit szofisztikáltabban azt mondják: „Nemcsak az ösztön ez, hanem a gének. Én már csak ilyen vagyok.” Akik pedig még jobban belemélyedtek a dologba, arra hivatkoznak: „A hormonok játéka, atya, azok tréfáltak meg engem.” Ténylegesen vannak génjeink, ösztöneink és hormonjaink. De ezzel együtt nem vagyunk leszűkített génbankok, sem valamiféle hormonedények. Nem egyszerűen csak élőlények vagyunk, főleg nem állatok. Az ember mindig ember marad.
Hallatlan jelentősége van annak, hogy tudjuk, vannak génjeink, hormonjaink és ösztöneink, de nem kizárólag ezekből állunk: emberek vagyunk.
Közben pedig milyen szép, ahogyan Gyökössy Bandi bácsi, a lelkigondozás atyamestere, református lelkész, azt mondja Istenről, hogy „az én mennyei gazdám”. „Gazdám, csinálj velem, amit akarsz! Mondd nekem, hogy hol, mit csináljak, és az úgy lesz!” Miközben magunkra nézve nem mondhatjuk, hogy csupán élőlények vagyunk, aközben Jézusról azt mondjuk: „Isten báránya, te elveszed a világ bűneit.” És ezzel nem sértegetjük őt. De nagy dolog meglátni bennünk az ősi természetet, és azt mondani, hogy senki sem láthat bennünket kevesebbnek, mint embernek, de mi mondhatjuk azt, hogy: „Gazdám, tégy velem azt, amit akarsz!”
3. Nem vagyunk akárkik, bárkik vagy senkik, de beállhatunk az emberi sorba
Milyen sokan vannak, akik körbenéznek, és azt mondják: „Ember van itt bőven. Akárki, bárki, mindegy, hogy ki. Ha nem ő, akkor majd lesz egy másik.” A munkahelyen vagy bárhol máshol gyakran küzdünk azzal, hogy ne legyünk akárkik, bárkik vagy senkik. Amióta Jézus azt mondta, hogy „Szeressétek egymást úgy, ahogy én titeket!”, azóta nem vagyunk senkik, akárkik, és bárkik, hanem emberek vagyunk. Közben pedig milyen érdekes, hogy érezzük a nyomást, hogy a családból nem egyszer két üzenet is érkezik. Az egyik azt mondja: „Állj be a sorba! Legyél olyan, mint a többiek! Ne ugrálj!” A másik pedig így szól: „Legyél kivételes! Legyél rendkívüli, mert az én fiam vagy! Te legyél egészen csillogó, az én lányom vagy!”
De amióta Jézus azt mondta, „Szeressétek egymást úgy, ahogyan én benneteket!”, azóta az lehet bennünk, hogy „Megteszem a dolgom, beálltam a sorba, és megtettem a kötelességem.” Mint ahogyan Jézus teszi: „Ha mindenki lement Keresztelő Jánoshoz alámerítkezni, beállok én is a sorba.” Ahol az ember az ember volta miatt állt be a sorba, Jézus biztosan ott áll: „Ha valakivel az azonosságomat kell kifejeznem, én biztos, hogy ott vagyok mellette.”
Jézus minden emberi sorba beáll, és azt mondja: „Én is olyan vagyok, mint te.”
Aztán amikor elhagyják őt, akkor azt mondja: „Lehet, hogy mindenki elhagy engem. Az Isten akkor is velem van, és nekem van egy nagyon sajátos, egyedi küldetésem. Azért jöttem erre a világra, hogy ezt beteljesítsem.” Mekkora szabadság, hogy azt mondhatjuk: „Ne mondjátok nekem, hogy álljak be a sorba! De azt se mondjátok, hogy legyek rendkívüli! Hadd legyek csak általánosan olyan, mint a többiek!” Közben pedig idebent hallhatom azt a hangot, ami azt mondja: „Neked, személyesen azt találtam ki, hogy tedd ezt.”
4. Isten gyermekeiként szabadok vagyunk, de a kezébe ajánlhatjuk magunkat
Aztán a záró gondolat. Így eljutunk oda, hogy felismerjük, hogy nem egyszerűen csak ez, az vagy amaz vagyunk, hanem Isten gyermekei. Az embernek az sem elég, hogy emberszámba veszik: azt óhajtja és vágyja, hogy őt Istennel összefüggésbe hozzák.
Elgondolkodtató, hogy mi az egész kultúránkban azt mondjuk, hogy lelkiismereti szabadság, szólásszabadság, Isten előtti egyenlőség, vallásszabadság, sajtószabadság, választási jog, és az összes többi. Ez miért van így? Mert volt egy Jézus nevű személy, aki azt mondta, hogy „Én vagyok az út, az igazságés az élet. Szeressetek úgy, ahogyan én szerettelek benneteket!” Amióta mindaz, ami nekünk igazán fontos, nemcsak elv, törvény és szabály, hanem egy személy, ebből fakad a mi egész kultúránk és a világunk. De nagy dolog, hogy felfedezzük, hogy senki ránk nézve nem mondhatja azt, hogy „Te csak ennyi vagy.” Mi viszont azt mondhatjuk: „Uram, tégy velem a te belátásod szerint!”
Carl Gustav Jung a következőt írja: „Minden szülőnek érdemes lenne felismerni azt, hogy olyan, mint egy bőven termő gyümölcsfa, amin ősszel már megérik a gyümölcs, és lepottyan.” De nagy dolog, hogy Isten megengedte, hogy mint a szőlőtőn és a szőlővesszőn keresztül a szőlőszemek, megérjünk, megkapjuk a teljes szabadságunkat, amit csak ember kaphat, és azt mondhassuk, hogy: „Uram, kezedbe ajánlom lelkem.”