Mi segíthet abban, hogy ne a romboló jogosultságok révén állítsam helyre az igazságosság rendjét? Amikor a romboló jogosultság világában vagyok, az beszűkült lelkiállapottal jár együtt. Szemet szemért, fogat fogért, dühödten, ingerülten, beszűkülten.
Ez a tombolás irányulhat önmagam felé, s önsorsrontó leszek. Bekebelez a negatívista-pesszimista látásmód, és semmit sem élek meg, bontakoztatok ki abból, ami jó. Belefulladok abba, hogy az élet nagyon pocsék. Ez a tombolás természetesen mások felé is irányulhat. Lehet egyszerűen egy lázadás vagy tiltakozás, de sok formát ölthet.
Ha csak a negatív élmények, pesszimizmus, sérelmek, igazságtalanság érzésével élek, belefulladhatok abba, hogy én semmi más nem vagyok, mint sértett ember.
Itt idézhetjük Placid atyát, aki azt mondja „A Gulágon azok haltak meg a leghamarabb, akik abba a belső világba szűkültek be, hogy rettenetes igazságtalanság történt velünk: “Ez fölháborító, ez velünk nem lett volna szabad, hogy megtörténjen.” Ez igaz, de ők nem láttak ezen kívül semmit. Legyengültek, és meghaltak. Saját magukat számolták ezzel föl. Érvényre akarták juttatni az igazságukat, de egy ilyen helyzetben ez csak az önpusztítás révén volt lehetséges. Nagyon fájdalmas és szomorú.
Ilyenkor be vagyunk zárva a sértett részébe, és nem látunk azon túl. Ezért óriási jelentősége van, hogy legyen egy egészséges részünk is. Akit nem kebelezett be a sértettség és az őt ért igazságtalanság, aki túllát ezen. Zseniális Placid atyának ez a gondolata is: „Mi, kicsik, mutassuk meg a nagyoknak, hogy nagyobbak tudunk lenni náluk.” Szólítsuk meg mindenkiben az egészséges, élni akaró részt, aki azt mondja: „Majd én megmutatom!”
Ő maga is pozitív jogosultságokra veszi rá a Gulágon a rabtársait. Hogy megmutassák a rabtartóiknak tettekben, hogy az emberségükben többek, mint ők. Zseniális. Valaki, aki be van zárva szögesdrótok közé, nem veszíti el az emberségét az őrökkel szemben. Olyan pozitív jogosultságokat szerez, amelyek életerőt adnak neki, ami által túléli.
Azt mondja: “Ebben a helyzetben az segített nekem, hogy különb akartam lenni a fogvatartóknál.” Ez a gyűlölet megszentelése. Nagyon kreatív megoldás. Megőrzött magában valamit, ami nem a teljes alávetettség. Nem azt mondta, hogy szegény rabtartók, ők is csak emberek, ők is csak áldozatok voltak valamikor, szeretnünk kell őket! – hanem hogy „Többnek kell lennem, én emberebb ember leszek.”