Vonzódunk azokhoz, akiktől pozitív megerősítéseket kapunk. Ha a másik hasonlóképpen gondolkodik és vélekedik, mint mi, akkor ez felidézi bennünk, hogy nekünk igazunk van, és ez kellemes érzésekkel jár együtt.
Ezért lehetséges az, hogyha inkompetensnek érezzük magunkat, elrohanunk egy barátunkhoz, vagy fölhívjuk, és megkérdezzük tőle: „Ugye igazam volt, amikor azt mondtam a férjemnek, hogy lusta?” Erre a barátnő, természetesen a kölcsönösség elve alapján, amely roppant sokat árt a férfi-nő kapcsolatoknak, megerősít bennünket, hogy: „Persze, hogy lusta, én már régen kirúgtam volna.” Ezután pedig egy sajátos folytatás következik: „Csodállak téged Marikám, hogy te azzal az undok, lusta disznóval még együtt tudsz élni.” Így kétszeresen is megerősödöm: igazam is volt, bírom is, iszonyú jó fej vagyok. Ezzel megerősödve hogyan folytatom a férjemmel való esti beszélgetésünket? „Most hívtam föl a Marikát, aki azt mondta, hogy te tök hülye vagy.” Akkor most próbáljunk egyetértésre jutni ebben az állításban.
A pozitív megerősítés javítja az önértékelésünket, ilyen egyszerű. Az önértékelésünk javítását is lehet csoportosan, előre megfontolt szándékkal elkövetni. Folyamatosan szűkítjük a kört, és végül már csak 2-3 barátunkkal erősítgetjük az egyre fogyó önértékelésünket. Ennek a következménye, hogy a realitásérzékünk nullára fogyatkozik. Jól érezzük magunkat, csak már nem élünk a világban. Ebből sok bonyodalom származik.
Vonzódunk azokhoz, akik kedvelnek minket. Szeretjük a kölcsönösséget. Elmondom nektek, hogyan tudjuk megkedveltetni magunkat másokkal. Ha meg akarjuk szerettetni magunkat, először is tegyünk úgy, mintha kedvelnénk a másikat. Ez egy eladó-vevő viszonylatban könnyebb, mert ott nem várják el, hogy tényleg szeressük a másikat, az is elég szokott lenni, ha úgy csinálunk. Én például azt gondolom, hogy ti kedveltek engem, pedig nem biztos, hogy így van.
Aztán: mosolyogjunk. Gyerekektől kérdeztem, hogy: „Szerintetek mit szoktunk tenni, amikor valamit nem értünk?” Az volt az evangélium, hogy Jézus elmondja, hogy meg fog halni, és az apostolok nem értik. “Vajon az apostolok hogy reagálták le ezt a helyzetet?” Jelentkezett egy gyerkőc, azt mondja: „Hát én azt tudom elképzelni, hogy az apostolok beijedtek, hogy Jézus talán lecseréli őket.” Rögtön hozzátette: „És biztos bólogattak és okosan mosolyogtak.” Tehát a vonzalom fölkeltése érdekében mosolyogjunk.
Hallgassuk meg a másikat. Mutassunk érdeklődést. Szólítsuk a másikat a nevén. Beszélgessünk arról, mi érdekli a másikat, és aztán viselkedjünk úgy, hogy fontosnak érezze magát. Ha ezeket megtesszük, akkor a másik irántunk való vonzalma növekedni fog, legalábbis ameddig át nem lát a szitán.
A pozitív hangulatok megerősítik a vonzalmat. Mégpedig olyan trükkös módon, hogy ha engem valamilyen pozitív megnyilatkozás vagy esemény ér, és közben mellettem van valaki, akkor azt az illetőt vonzóbbnak fogom találni, mintha egy semleges vagy egy negatív esemény közben lettünk volna véletlenszerűen együtt.
Vonzódunk azokhoz, akikkel kapcsolatban jutalmak, előnyök érkeznek. A legnagyobb különbség a férfiak és a nők között kultúrától függetlenül az, hogy a férfiaknál a vonzalom tekintetében nagyon fontos szerepet játszik a nő külseje. Eközben a nőknél nagyobb szerepet játszanak a várható vagy valós előnyök. Ez még a szexuális fantáziáinkat is meghatározza. Ugyanis a férfiak kikről szoktak fantáziálni? Mondjuk egy 50 éves miniszterelnöknőről, aki még szabad? Nem valószínű. A nők azonban sztárokról, sportolókról, befolyásos emberekról, gazdag pasikról. Nem ám csak úgy a Lehel térről egy csávó, aki jól néz ki. Ezzel egy gaz általánosítást követtem el. Egyéni különbségek persze mindig vannak.
Vonzalmat kelt bennünk annak a gondolata, hogy egy kölcsönösség jöhet vagy jön létre köztünk, a befektetett energia, áldozat és az elnyert előnyök között. Ha azt gondoljuk, hogy ez a kölcsönösség létrejöhet, megéri ebbe a kapcsolatba befektetni, az illető számomra vonzó lesz. Attól függetlenül, hogy ez valóban így van-e vagy sem. Kölcsönös előnyök és kölcsönös befektetés.
Ez azt is jelenti, hogy a vonzalmam egyre inkább csökken egy olyan személlyel szemben, akivel kapcsolatban az az élményem, hogy én befektetek, és nem kapok méltányosan vissza. Ezért lehet olyan rossz egy házastársi kapcsolatban, mikor valakiben az van, hogy “én adok, adok, és a másik nem ad vissza.” Vonzalom nulla. Sajnos a helyzet azonban gyakran az, hogy mind a két fél kölcsönösen így szokta gondolni.
Nem nehéz oda eljutni, hogy az gondolom, csak én adok, s mindeközben a másik is ezt gondolja. Teljesen vakok vagyunk arra, mi mindent kapunk.
Vonzódunk azokhoz, akik szeretnek bennünket. Itt egy érdekes összefüggést érdemes említeni. Minél alacsonyabb az önértékelésem, annál jobban vonzódom azokhoz, akik szeretnek engem. Minél erősebb az önértékelésem, annál szabadabb vagyok abban, hogy kivel vagyok, létesítek és tartok fönn kapcsolatot. Negatív önértékelésű férfiak párválasztását kutatták, és kiderült, hogy minél negatívabb önértékelésű egy férfi, annál inkább választ konzervatív nőt. Minél erősebb az önértékelése egy férfinek, annál inkább mer választani egy „posztmodern nőt.”
A vonzalomból lehet szorosabb, aztán szoros kapcsolat. Az intimitás mindig szoros kapcsolat, de nem minden szoros kapcsolat intimitás.