Aki a negativizmus-pesszimizmus sémában él, erre háromféle választ adhat.
Az egyik, hogy átadja magát a séma belső logikájának. Nem reflektál arra, hogy az élet talán más is lehet, van benne jó, vagy a dolgok jóra fordulhatnak. Folyton a negatívumokkal van elfoglalva, másrészt pedig a biztosan bekövetkező negatív dolgokat próbálja valahogyan kivédeni, vagy azok megtörténtét annulálni.
A második, amikor valaki megpróbálja elkerülni ennek a sémának a világát. Igyekszik kivonulni az életből olyan értelemben, hogy miután folyton-folyvást gyötrődik a negatív érzésektől, rémálomszerű élettapasztalattól, el akar ezektől menekülni. Mondjuk alkoholbeteg lesz, vagy függőséggel ajándékozza meg magát azért, hogy a negatív élettapasztalat összes gyötrő érzését és élményét tompítsa, vagy ideig-óráig megszüntesse.
Torz belső világ alakul ki, ami gyerekkori élményekre adott válaszként értelmezhető. Tartalmaz gondolatokat, érzéseket, testi-fizikai állapotokat, és az ezeknek megfelelő szelektált emlékeket.
A harmadik esetben túlkompenzálom a sémát. Ha megkérdezünk valakit, aki ezzel a belső élményvilággal él, hogy hogy van, azt fogja mondani: „Én mindig jól vagyok.” A mosolyában érződik egy pici hamiskás fölhang. Ahogy mondja, az a benyomás ér bennünket, hogy talán mégsincs annyira jól. Kizárja, hogy ő bármikor rosszul lehetne, túlkompenzálja a sémát, nem akar belehullani a nagy sötétségbe. Érthető, hogy így jár el.
A negativizmus-pesszimizmus séma nemcsak azt tartalmazza, hogy krónikusan, folyton-folyvást, minden mást kizárva a negatívumokra koncentrálok. A negatívum sokféle természetű lehet. Lehet valamilyen baj, veszteség, gyász, katasztrófa, haláleset vagy betegség. Lehetnek baktériumok, vírusok. Az ilyen személy a jót kizárja a figyelméből, az emlékeiből, mindenhonnan.
Az emlékeiben is a rosszra figyel. Folyamatosnak látja, hogy a rossz hogyan van jelen az életében, és ezt a jövőre is kiterjeszti. Szenved és tehetetlen, miközben aggódik és szorong. Próbálná kivédeni a rosszat, de azt gondolja, hogy az egésznek igazából nincs sok értelme. Ez tulajdonképpen egy reményvesztett, lehetetlen vállalkozás.
Ahogy Woody Allen mondta egy interjúban:
„Úgy érzem, hogy az élet egy nyomasztó, fájdalmas, rémálomszerű, értelmetlen élmény. Az egyetlen módja, hogy boldog legyél, ha hazudsz magadnak. Az élet tele van jó pillanatokkal, de maga az egész tragikus. ”
Vagy ahogy Eric Berne fogalmaz: „Az elején mondunk egy hellót. Utána strukturáljuk az időt, majd megint mondunk egy hellót.” De a kettő között valami nagyon pocsék dolog van. Kivéve a palacsintát meg a madártejet. De azt nem lehet mindig enni.
Hogyan alakul ki ez a séma? Egy gyerek semmit sem tud a vírusokról, nem fél. De a szülei megtanítják. „Jól mosd meg a kezed! Ugye emlékszel, milyen beteg lettél múltkor? Azért volt, mert nem mostad meg elég alaposan.” A gyerek mossa, mossa a kezét, megint beteg lesz. A szülő azt mondja: „Erről van szó. Hiába mosod meg a kezed, a vírusok azok vírusok. Nem sokat tehetünk. Ha mossuk a kezünket, akkor is megfertőzhetnek.” Tehát a szülő látásmódja egy veszélyes világról a gyerek számára természetessé válik, ezt belsővé teszi, és maga is így fogja látni a világot.
Például azt mondja a szülő: „Peti! Te ne játssz a fiúkkal! A fiúk verekszenek, meg fogsz sérülni. A verekedés rossz dolog, mert annak nyomán a másik fiú megsérül. Ennek rettenetes következményei lehetnek. Tehát a fiúkkal ne barátkozz! A lányokkal meg pláne. Az még sokkal rettenetesebb. Ha egy lányt megversz, föl is jelentenek.” Az egyik ok, hogy a gyerek átveszi a szülő látásmódját, ezért megtanulja fölnagyítani a rosszat, és nem észrevenni a jót.
De olyan is lehet, hogy gyereket nagyon sok bántalom, fájdalom, verés éri. Az élettapasztalata az, hogy az élet nem ad jót. Csak meg kell kérdezni: „Mikor voltál boldog? – Boldog? Mikor lettem volna? Az apám alkoholbeteg volt, mindig félni kellett tőle. Emiatt nem tudtam tanulni, állandóan ment otthon a balhé. Az iskolában sem volt nyugtom, mert ott meg hülyének tartottak. Nem volt kész a leckém, a szüleim nem vették meg a legalapvetőbb dolgokat se. Mitől lenne jó a világ?” Ebben az esetben ez a séma akkor, amikor kialakul, valakinek a reális élettapasztalatát tükrözi. Nem látom, hogy létezne valami jó, nem tudom elérni, és ajándékszerűen se kapok belőle semmit. Legalábbis ez az élményem.
Hogyan lehet belőle gyógyulni? Nehezen. Mert ha valaki nagyon negativista-pesszimista módon lát, rávetülhet a gondolkozásmódjára, érzelemvilágára, emlékek szelektivitására és a fizikai állapotaira. Sok más sémánál erősebben ezt tarthatja a realitásnak. Nagyon nehéz reflektálni arra, hogy nem biztos, hogy annyira rossz az élet, és a jövőben történhet valami jó, mikor az egész életét egy másfajta összefüggésben élte le. Nehéz ebből kikeveredni.
Most nem szeretnék beszélni a depresszióról. Beszélhetnék, mert ha valaki ezzel a sémával él, innen már csak egy lépés, hogy súlyosan depressziós legyen.
Egy közkeletű téveszmét szeretnék megvilágítani. Szoktunk úgy beszélni, hogy vannak az optimisták, meg a pesszimisták. Mi jellemzi a pesszimistát? A kutatások szerint a realitáshoz az enyhe pesszimista látásmód áll a legközelebb. Amikor nekilátunk tervezni valamit, érdemes egy enyhe pesszimizmussal látni a valóságot, mert az nagyon realitáshű lesz. A kivitelezéshez azonban egy vaskosan optimista látásmóddal érdemes hozzálátni. Még akkor is, ha egyébként tudjuk, hogy reálisabb, hogy azokból a jó dolgokból nem minden fog megvalósulni. Mert ez az optimista látásmód erőforrásokat hoz felszínre bennünk, kinyitja a látómezőnket.
Ebből adódóan bárki gondolhatja, hogy a pesszimista ember, ahogy a séma logikája is mondja, erőfeszítéseket tesz, hogy a bajt, a rosszat elhárítsa. Míg az optimista az a valaki lehet, aki álmodozik, el tudja képzelni a jót, persze néha csinál ezt-azt, de alapvetően várja, hogy a sült galamb a szájába hulljon. És igaz lehet rá, amit egyik kedves terapeuta ismerősöm mond: „Értem én ezt, hogy te azt várod, hogy a sült galamb beleszálljon a szádba, de legalább nyisd ki.” Gondolhatjuk, hogy az optimista realitásvesztéssel várja, hogy jó dolgok történjenek. Pedig nem így van.
Martin Seligmannek, a pozitív pszichológia atyjának a kutatási eredményeiből szeretnék hozni néhányat. Ebből láthatjuk, hogy a pesszimistát szorongás, aggodalom, félelem, agresszió jellemzi. Aki tele van aggodalommal, bizonytalansággal, bizalmatlansággal, frusztrációval, nyilván ő lesz kevésbé cselekvőképes. A kutatások szerint:
1. Az optimista emberek aktívabbak és egészségesebbek.
2. Az optimista emberek bíznak a cselekvésük értelmében.
Azt mondják, hogy érdemes valamit csinálni. Hogy a cselekvésemnek van értelme és értéke.
3. Akkor is van értelme próbálkozni vagy cselekedni, ha tévedek, kudarcot szenvedek, vagy hibázok.
Ezután is nyitva marad a cselekvés lehetősége, csak másképpen fogom csinálni. Nem dől össze a világ.
4. Az optimisták jobban betartják az orvosi előírásokat.
Ez egy igazi furcsaság. Azt gondolnánk, hogy ha egy pesszimista embernek, aki állandóan vírusok és baktériumok között harcol, egy orvos azt mondja, hogy ezt csinálja így, ő ugrik, és csinálja is. Pedig fordítva van. Mert a pesszimista azt mondja: „Úgyis mindegy.”
5. Az optimisták nagyobb arányban hagyják abba a dohányzást.
Hadseregben végeztek ilyen kutatást, hogy valaki tartott egy előadást a dohányzás káros hatásairól. Utána megnézték, hogy ki hagyta abba a dohányzást. Kiderült, hogy az optimisták jóval nagyobb százalékban hagyták abba. Pedig úgy tűnhetne, hogy az előadás témája a pesszimistáknak sokkal inkább a malmára hajtotta a vizet. Mégse hagyták abba.
6. Az optimisták egészségesebben étkeznek.
Mert azt mondják, számít, hogy mit eszek.
7. Az optimisták tornádóveszély esetén nagyobb százalékban keresnek búvóhelyet.
Ez is pont az ellentéte annak, amit gondolnánk. Azt hinnénk, hogy a pesszmista állandóan fél, már eleve van három bunker neki otthon. Amikor bemondja a rádió, hogy „Tor…”, ő már megy is lefelé. De nem. „Mert minek? Az ember úgyis meghal.”
8. Az optimisták több emberi kapcsolattal rendelkeznek.
A szociális környezet bővebb, támogató, ezért több segítséget is kapnak. Plusz a kapcsolattartás is kihat a jóllétre.
9. Az optimista ember gyorsabban reagál a veszélyre, biológiai szinten is.
10. Az optimista emberek stresszre adott válasza pozitívabb mind az erős, mind a krónikus stresszet illetően.