Függőség és alkalmatlanság séma: a kettőt együtt kéne látnunk. Annyira alkalmatlannak tartom magam az életre, a döntéshozatalra, cselekvésre, kapcsolatokra, új dolgok vállalására, hogy ebből adódóan természetes, hogy függnöm kell valakitől. Hiszen én alkalmatlan vagyok, ezért valakire természetszerűen támaszkodnom kell, s valakitől segítséget kell kérnem. Alkalmatlanság és függőség: a kettő együtt jár.

Ezt alapvetően az jellemzi, hogy nem vagyok alkalmas az életre, döntéshozatalra. Arra, hogy valamit kezdjek az életemmel. Különböző mélységei vannak annak, ahogyan a függőségben benne lehetek. A legmélyebb, amikor teljesen alkalmatlannak tartom magam az életre, akár úgy is, hogy soha életemben nem dolgoztam. „Ötven éves vagyok, és a szüleimnél lakom, ők tartanak el, szó sincs róla, hogy dolgozzak.” Ennek a hátterében ez a séma állhat. Hogy ő alkalmatlannak tartja, érzi magát az életre, ezért azt mondja: „Hogy költözhetnék el? Még nem tartok ott.”

Olyan is lehet, hogy mindig segíteni kell valakinek. Biztos ismertek olyan személyt, aki belekezd valamibe, és már tudod, hogy fog hozzád jönni, és megkérdezi, hogy hogyan kell csinálni. „De hogy kell csinálni? Még csak 13 éve dolgozok a vállaltnál. Hát hogyan is tudnám, hogy kell csinálni? Te két hete jöttél, és már látod, hogy mennek a dolgok.” Nagyon nehéz egy olyan munkatárssal, aki munkaképes, de közben ettől a sémától szenved. Legtöbbször nem segítséget kér, hanem másokat dolgoztat. Mert az a benyomása magáról, hogy ő úgyse tudná megcsinálni.

Állandóan kérdez. „Most akkor hogy legyen?” S mindig válaszolni kell, hogy mi a következő lépés. Egy kedves ismerősöm a szülést illetően nagyon bízott az orvosban, és nagyon nem bízott magában. Tehát ebben a helyzetben nagyon hasonló volt a séma logikájához. „Doktor úr, én azt kérem, hogy amikor szülök, akkor lépésről lépésre mondja meg, mit csináljak. Ezt nagyon kérem, mert nem fogom tudni.”

A doktor jó emberi érzékkel rendelkezett, látta, hogy ennek a nőnek szüksége van rá. Mondta, hogy: „Most tolja! Most vegyen mély levegőt. Nyomja!” A nőnek azonban továbbra is állandóan kérdései voltak: „Most mit csináljak? Mi legyen? Jól csinálom? Elég erős?” Ekkor a doktornál kezdett elszakadni a cérna, és azt mondta: „Most már szülje meg!” Ezzel talán sikerült ábrázolnom ezt a sémát.

Beszélünk arról, hogy bízz magadban, de ne higgy magadnak. A fizikai állapotodnak se higgy. A fizikai állapotod nem fejezi ki azt a helyzetet, amiben vagy. Amikor valaki rettenetesen fenyegetőnek él meg élethelyzeteket, s ennek megfelelő testi, fizikai állapotai alakulnak ki, annak se higgyen akkor, ha az egy sémából jön. Ezt nagyon fontos hangsúlyozni, mert sokan mondják: „Hogyhogy ne higgyek? Ennél jobban ezt már nem tudom érezni. Ennél jobban nem lehetne tele a gatyám. Mi az, hogy ez nem reális?” Pedig nem reális, hanem a sémához igazodó.

A séma logikájához tartozik, hogy úgy éli meg, hogy az alapvető kötelességeit egyedül nem képes ellátni. A létfenntartást, önfenntartást, a lakás megtartását, hogy egyáltalán munkaképes legyen.

A másik, hogy úgy éli meg, hogy döntésképtelen. Ezért kérheti azt a segítőtől is, hogy döntsön helyette. „Feri, eljöttem, mondd meg, mit csináljak? ” De nagy dolog az, mikor egy segítőnek van annyi gógyija, hogy erre a kérdésre már nem válaszol. S látjátok, hogy mekkora segítség lehet erre nem válaszolni? Ha van bennünk megfelelő önbecsülés, akkor nem kap el bennünket a gépszíj, hogy: „Azért mégiscsak tőlem kérdezte. Nem a Rozihoz ment, meg a Pityi Palkóhoz. Az életében ezzel a nehéz kérdéssel hozzám fordult! Mondom is, üljön csak le!” És ő rosszul van, én jól vagyok, ilyenkor aztán osztjuk az észt derekasan. Utána pedig azt mondja: „Másoknak olyan jó tanácsokat tudok adni, csak a saját életemmel nem boldogulok. Hogy van ez?”

Az más, hogy fölvillantunk lehetséges megoldásokat. „Tudod, hogy ilyesmiket lehet csinálni? Értem ezt a helyzetet. Egy ilyen helyzetben ilyesmiket lehet csinálni.” Ez sokszor nagy segítség. Serdülőknél például valódi realitás az, hogy nem tudja, mi mindent lehet egy helyzetben tenni. De ez nem azt jelenti, hogy megmondom, mit csináljon. Tehát sokszor a segítő azzal adja a legnagyobb segítséget, ha nem mondja meg, mit csináljon.

Megtörtént eset. A segítőnél, a bizalmi légkör gyógyító erejében valaki egy fölismerésre jutott. Ez az illető hosszú éveken keresztül munkaképtelen volt. Járt pszichiátriára be, pszichiátriáról ki. Egyszer csak ez a férfi azt mondta: „Doktor úr, most rájöttem valamire. Többször fogom azt megtenni, amit meg tudok tenni. Többször fogom megtenni azt, amire képes vagyok.” Nagyon szeretem ezt a mondatot, évek óta hordozgatom magammal. Ha képes vagyok rá, meg is tehetem.

Milyen nagy dolog, ha reálisan fölismerjük a képességeinket! Mert aki ebben a sémában él, sokkal többre képes, csak nem tartja magát alkalmasnak.

Egy kis Eriksont olvasok nektek: “Egyszer egy fiatal pár esetét írtam le egy nagyobb szakmai körben, akik közös problémájukat meglehetősen furcsa módon fejezték ki. A férj képtelen volt bármiféle kezdeményezésre, mindig arra számítva, hogy majd a felesége megmondja, mit tegyen. Jól illusztrálta ezt egy szombatonként lezajló eseménysor, amikor a feleség takarított, a férje pedig szobáról szobára követi, és keresi a port, meg a szemetet. A feleségét ez rettenetesen irritálta, de nem tudta, hogy mit tegyen egy olyan férjjel, aki semmi mást nem csinál, csak követi őt, álldogál mögötte, és nézi, hogy mit dolgozik. A férj azt mondta, hogy szereti nézni, ahogyan dolgozik.

Erikson elmagyarázta, hogyan foglalkozna ezzel a problémával. Egyedül fogadná a feleséget, és megkérné, hogy a következő szombaton is ugyanúgy végezze a takarítást, mint ahogyan az szokása volt. Azonban amint végez az egyik szobával, háta mögött a vizslató férjjel, mondja azt: „Ez kész.”, és menjen a következőbe. Amikor befejezte a takarítást, vegye ki a gépből a porzsákot, és minden szobában hintsen el egy maréknyi szemetet a tiszta padlón. Amikor szépen megcsinálta ezeket a kis halmocskákat, mondja a férjének „Akkor ez most így marad egy hétig.”

Nem tudom, hogy kell-e értelmezni ezt a történetet. Föltehetően a férfi anélkül, hogy bárki mondaná neki, hogy mit csináljon, hoz majd egy döntést, hogy ebben a rettenetes kuplerájban nem lehet élni, és majd ő összeszedi. Erre megy ki ez. A segítő meg tudja tenni ebben a helyzetben, hogy abban segíti a férfit, hogy egy saját döntést hozzon, és ráadásul meg is csinálja, amit a döntéssel elhatározott.

Hallgasd meg a teljes előadást! Ingyen elküldjük e-mailben.

A fenti egy részlet Pál Feri előadásából, vasárnapi beszédéből. A letölthető hanganyagot elküldjük e-mailben, majd heti üzeneteket, részleteket további előadásokból.

Hozzászólások

hozzászólás