Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik. Nem hagylak árván titeket: visszajövök hozzátok. Rövid idő, és már nem lát engem a világ. Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat.
(János evangéliuma 14:15-21)
„Nem hagylak árván titeket. Nem akarom, hogy árván éljetek.” Úgy lát bennünket Jézus, hogy a Szentlélek nélkül az ember árvaságban él. Olyanná válunk, mint egy árva kisgyerek. Mit jelent, ha úgy tudunk tekinteni magunkra, hogy a Szentlélek nélkül árvák vagyunk?
Mindazokról, akikkel a világban találkozunk, akiket ismerünk, gondolataink vannak, ítéletet alkotunk. Nagyon sok mindent jobban fogunk érteni a körülöttünk lévőkről, ha látjuk, hogy a Szentlélek nélkül árvák. Árvaként próbálnak tájékozódni, bolyongnak, keresnek, kapkodnak, csinálják, amit csinálnak.
Mi lenne, ha fölfedeznénk azt a látásmódot, ahogyan Jézus néz ránk: „Ó, hát nélkülem, Isten nélkül hogyan is lehetne? Tele vagyok együttérzéssel irántatok.” Ezt mondja: „Tele leszek részvéttel. Lehetetlen, hogy egy árvával találkozva ne induljak könyörületre, együttérzésre.” Mit jelent az, hogy könyörülettel, együttérzően tekintünk magunkra, és egymásra istenhiányunkban?
Megnéztem, hogy ez a görög kifejezés, hogy „Nem akarom, hogy árvák legyetek”, milyen jelentéstartalommal bír. Öt jelentésárnyalata van annak, ahogyan Jézus ránk néz, és azt mondja, a Szentlélek nélkül így látlak titeket.
1. „Elvesztette a szűlőjét”
Az első azt jelenti, hogy elvesztette a szülőjét. Biztosan vannak érzéseink, képeink, élményeink ezzel kapcsolatban. Milyen másképpen van jelen a világban az, aki tudja, hogy akármilyen nehézség adódik, megadatott neki, hogy az édesanyját föl tudja hívni. Ha más nem, beülök az autóba, elmegyek az apukámhoz. Amíg a szüleink élnek, és nagyjából rendben mennek a dolgok, jó esetben ott van bennünk az a kikezdhetetlen biztonságérzet, hogy az anyámnak el tudom mondani. Ha nagy baj van, az apám biztos segít.
Az első gondolat így szól: Jézus ránk néz, és a Szentlélek nélkül olyannak lát minket, mint akik azt mondják: „Nekem nincs kihez fordulnom. Kivel fogom megbeszélni? Kit fogok tudni fölhívni? Ki az, akihez elmehetek, és tudom, ha én kopogok, akkor biztosan be fog engedni?”
Eszembe jutott egy kedves ismerősöm, aki azt mondta, hogy az apukájával, anyukájával nem tudott ilyen viszonyban lenni. Ezért kislányként, amikor nagyon elárvult, olyan apukája-anyukája vesztettnek érezte magát, kiment az istállóba. Ott volt egy kedvenc tehénkéje. Ölelgette azt a pici borjút, és annak mondta el a szívfájdalmát. Az ő szőrére hullatta a könnyeit.
Szentlélek nélkül mi is keresünk magunknak egy ilyen puha, meleg, szőrös borjút. Ki tudja, hogy ez kinek mi? Lehet, hogy nem annyira puha vagy meleg, nem annyira ilyen-olyan, de valakibe úgy megpróbálunk belekapaszkodni. Isten mennyire megérti azt, ahogyan az elárvult, apja-anyja vesztett ember valamiben próbál megkapaszkodni!
2. „Magára maradt”
Az árva azt is jelenti, hogy „magára maradt”. Egymás nélkül azt se tudjuk, kik vagyunk. Egészen pici korunktól kezdve szükségünk van arra, hogy tudjuk, szerethetőek, értékesek, egyáltalán valakik vagyunk. Szükségünk van legalább egy emberre, aki által tudjuk, kik vagyunk. Hogy egyáltalán emberszámba tudjuk venni magunkat – erre egyedül senki sem képes. Mindenkinek szüksége van arra, hogy másokon keresztül csodálkozhasson magára.
Isten ránk néz, és azt mondja: „Az ember Szentlélek nélkül egészen magára marad. A Szentlélek nélkül egy pont után még azt sem fogja tudni megmondani, hogy kicsoda. A Szentlélek nélkül a legalapvetőbb dolgokat nem fogja tudni magáról.”
Eszembe jutottak élmények, amelyekről tőletek hallottam. Milyen sokunkban van az, hogy amikor nem jól mentek a dolgok, apu vagy anyu nem volt elérhető. Hiába volt apukánk és anyukánk, valahogy mégis magunkra maradtunk érzelmileg. Egy ilyen helyzetben milyen sokat jelenthet a nagyi! Micsoda kincs, ha azt mondhatom: „Talán apukám nem, anyukám sem, vagy csak néha… De a nagyi!” Akkor a nagyinak van egy jelzője, van illata, és a nagyi ruhája, testalkata, a haja színe, a szeme, az ölelése, meg a kedvenc étel, amit készített!
Milyen izgalmas volna a Szentlelket úgy látni, hogy olyan nagyis. Amikor valaki rátalál a Szentlélekre, elég sok nagymamai vonás van benne. Azt mondja:„Hát édesem, pöttyöm, drágám, kincsem! Azonnal gyere ide, megszeretgetlek. Ettél már palacsintát?”
Jézus ránk néz, és azt mondja, hogy a Szentlélek nélkül olyan palacsintátlanok, pitétlenek, madártejtelenek vagyunk – szóval nem jó az élet. Olyan nagyon magunkra maradtak tudunk lenni a Szentlélek nélkül!
3. „Elhanyagolt”
Az árva kifejezés azt is jelenti, hogy elhanyagolt. Egy német kisvárosban történt nemrégiben, hogy egy éven belül öngyilkos lett négy gimnazista. Egyszerűen nem értették, hogy ez hogyan lehet. Megnézték a családi állapotukat, volt apukájuk, anyukájuk, és anyagi jólétben élt mind a négy család. Azonban kiderült, hogy a gyerekek úgy élték meg serdülőként, hogy a szüleik érzelmileg elérhetetlenek. Van mit enni, van mit inni, van hova hazamenni, csak ami igazán fáj, hogy nincs kihez beszélnem. Az volt bennük, hogy ha nagy bajban lennének, nem tudnák kinek elmondani.
Jézus úgy néz ránk, magára és a Szentlélekre, akit el akar küldeni, hogy: „De fontos, hogy ezek az emberek el tudjanak nekem bármit mondani. Hogy az érzéseiket ki tudják fejezni valakinek, tudjanak valakinek panaszkodni.”
Egy amerikai családterapeuta, John Gottman, amikor a férj és a feleség elkezdik szidni egymást, fölteszi a kezét, és azt mondja: „Álljatok meg! Ne szidjátok egymást, mert nem lesz tőle jobb az élet. Panaszkodjatok!” Milyen jól esik, hogy ott ülök a férjem, vagy a feleségem mellett, és nem kritizál, nem szid, hanem meghallgat, amikor panaszkodok. S amikor elmondta, én is elmondhatom. Milyen nagy dolog, hogy Isten adja magát arra, hogyha úgy esik jól nekünk, panaszkodhatunk. Elmondhatjuk, mi fáj.
4. „Megfosztott”
Árva az az ember, aki valami nagyon fontostól megfosztatott. A megfosztott ember.
A Szentlélek nélkül valami olyasmitől vagyunk megfosztva, ami vagy aki nélkül nem tudunk emberhez méltóan élni.
Mikor valakit megfosztanak a méltóságától, Jézust a ruháitól, azt érezzük, ezt semmiképp sem volna szabad. Hogy az embert néhány dologtól nem szabad megfosztani, nem szabad megengedni, hogy ez megtörténjen. Ha az ember a Szentlélektől megfosztottan él, akkor úgy csaphatnánk egyet az asztalra, hogy: „Ez tűrhetetlen! Egyetlen emberrel sem szabad, hogy megtörténjen, hogy Istentől megfosztottan éljen!”
Többször hallottam már, hogy olyanok, akik kiskorukban árvaságra jutottak, két éves koruk körül, ha egy picit hosszabb ideig voltak egy személlyel, elkezdték anyának szólítani őt. Milyen elképesztően mély vágy van bennünk, hogy valakinek muszáj mondanom, hogy Anya vagy Apa. Akkor is, ha én magam is tudom, hogy nem így van. A ma embere ebben az Istentől való megfosztottságában milyen sokfelé mondja, hogy „Anya, apa, igazi, ő…!” Még akkor is, ha az nem úgy van.
5. „Nélkülöző”
Az árva azt is jelenti, hogy nélkülöző. Eszembe jutott ez a kifejezés: Cifra nyomorúság. A mi világunkban az ember egy relatív jóléti társadalomban cifra nyomorúságban él. Sok cifraságunk van, de attól még a nyomor Szentlélek nélkül nyomor marad. Egyfajta spirituális nyomorúságba vettettünk itt az utóbbi időben.
Most visszatérnék a beszéd elejéhez, ami nem egy elmélkedés akart lenni, inkább csak egy szemlélődés magunkra nézve, látni Istent, hogy hogyan néz ránk. Milyen nagy dolog, ha képesek vagyunk mély együttérzéssel fordulni saját magunkhoz és egymáshoz! Azt mondja Jézus: „Elküldöm nektek a Vigasztalót, az Igazság Lelkét.” Milyen érdekes ebben az összefüggésben, hogy a Vigasztaló, az Igazság Lelke nem valamiféle vádló igazság lelke, hanem a helyzetünket magunk számára is föltáró igazság lelke.
Ahogyan Isten elküld bennünket a világba, nagy dolog, ha nem ítélkezéssel vagy vádlással fordulunk az emberek felé, hanem érzékeny szívvel, lélekkel, cselekvésre kész kezekkel. Hiszen látjuk, ők árvák.
Milyen nagy dolog, ha úgy tudunk a másikra nézni, hogy: „A Szentlelket kéne nekik elküldeni. Annyira árvák, már így is sok, ami velük történt. Meg így is sok, amit ők másokkal csináltak, már bőven sok.”
Jézus azt mondja: „Ne féljetek! Nem hagylak árván titeket. Azt akarom, hogy együtt legyünk, hogy veletek legyek, és hogy ez mindig így maradhasson.” Így szemléljük magunkat, másokat, egymást. Ne idegenkedjünk attól, hogy fölismerjük magunkat árvaként, aki rászorul a Szentlélekre.