Az, hogy emberről beszélünk, már eleve egy elvonatkoztatás. Sokkal inkább férfiről és nőről kellene beszélnünk. Miközben arról beszélünk, hogy “az ember így gondolkodik”, aközben a férfiak férfi módon, a nők pedig női módon gondolkoznak. Ezek külön rendszereket alkotnak, különböznek egymástól. Minél idősebb házas valaki, annál inkább tudja, hogy ez néha eszméletlen nagy nehézségeket okoz. Aki már próbálkozott azzal, hogy ne csak szerelmes legyen, hanem ezt valamiképpen ki is fejezze, annak erről már sok benyomása lehet.
Ez jól mutatja azt a tehetetlenségünket, ahogy az emberiség másik felének a gondolkozásmódját képtelenek vagyunk megemészteni, fölfogni. A reakcióink ösztönösen annak a zárt világnak a jegyeit viselik, amiből alig vagyunk képesek kitörni. Ehhez egy gondolkozásmód társul a férfiben és a nőben. Egy rendszert alkot, amelyben egymást valahogy megítéljük.
Ha meg tudunk békélni azzal, hogy a férfiak és a nők mások, a gondolkozásmódbeli különbségeinken tudunk alakítani, meg tudunk ezzel barátkozni, akkor az életben kevésbé fogjuk erőltetni azokat a helyzeteket, amelyekben nem jó, ha erőltetjük a kérdésföltevést.
A nőnek van igaza vagy a férfinak? Egy férfi sikeres legyen vagy keresztény? Egy nő karriert építsen vagy anya legyen? Ezek pontosan ilyen kérdések.
Mások vagyunk például a beszédben. A beszédközpont másmilyen a férfiban és a nőben. A nőben eleve van belőle kettő. Ebből adódóan kiszámították, hogy egy átlag nő körübelül háromszor annyi szót fogyaszt el naponta, mint egy férfi.
Ebből a következő helyzet szokott adódni. Ha a nő nem tudja a maga többé-kevésbé háromszor annyi szavát elmondani napközben, mikorra jut a többi? Estére. Jön haza a férfi, aki már kibeszélte a maga egyharmad mennyiségét. Szeretne aludni, tévézni, bambulni…stb. Ebből véres konfliktus fakadhat. A párkapcsolatokat eszméletlenül megterhelő helyzet alakul ki akkor, amikor a férfinek el kell kezdenie azt a hátralevő tízezer szót meghallgatni.
Ráadásul a beszéd mást jelent egy nőnek meg egy férfinek. Egy férfi miért beszél? Információt közöl. Azonban ha egy nő beszél, az számára a kövekező jelentést hordozza: “Akinek beszélek, azzal törődöm. Vacsorát is adok neki, beszélek is hozzá.” Ez körülbelül ugyanaz a minőség. A kommunikáció számára az életben maradásnak, egyáltalán az életnek alapvető része. Egy férfi sokkal kevesebbel megelégszik.
Amikor az agyunk kialakult, a nagy struktúrák, százezer évvel ezelőtt, az meghatározott helyzetben történt. Meghatározott környezetben, föltételekkel, kihívásokkal, feladatokkal. Amikor ezek a struktúrák kialakultak, egészen mást csinált egy férfi és egy nő. Ez lehet, hogy nagyon materialistán hangzik, de mégiscsak így történt. Ezt az alap adottságot azóta valamennyire finomítottuk, de nem nagyon.
Ezzel nem is volt nagy problémánk mindaddig, amíg az életünk úgy nem változott, hogy ez problémává vált. Mert mondjuk még száz, kétszáz vagy háromszáz évvel ezelőtt, ha a férfi eltartotta a nőt, az a nő számára egy olyan tényező volt, ami miatt nagyon sok negatív dolgot hajlandó volt elfogadni, vagy azt gondolta, hogy azt nem a férfitől várja. Várja a társalkodónőjétől, a barátnőjétől, a faluközösségtől, valakitől várja, de nem a férfitől. Mert a férfi nem azért van, hanem hogy eltartson. Ha eltart, a dolog többé-kevésbé el van rendezve, most nagyon leegyszerűsítve.
A férfi sem várta azt a nőtől, amit ma vár. Mert ma többé-kevésbé milyen kölcsönös elvárással állunk egymással szemben? Hogy tegyél boldoggá. Ez egy olyan mindent átszövő általános igény, hogy ennek képtelenek vagyunk megfelelni.
Eleve ezt az elvárást meg kellene kérdőjeleznünk, és azt mondani, hogy egyetlenegy személy van, aki engem boldoggá tehet: én magam. Ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok kapcsolatban másokkal, de a boldogság nem tőled függ, hanem saját magamtól.
Ez egy megközelítés, elég sokat kell gyakorolni.
Azt kellene folyamatosan tudatosítani magunkban, hogy mi az, amiben várhatom, hogy a férfi olyan legyen, amilyennek gondolom, akarom, meg vágyom, mert én csak akkor vagyok boldog, és mi az, amiben egy nőtől ezt várhatom. Ugyanis ebben az alapvető igényeink, ráadásul a társadalom által eléggé fölfokozott módon, irreálisak. Ezt bátran kijelentem. Olyan igényeket táplál ma egy nő a férfival szemben, amelyeknek a férfiak legnagyobb többsége nem tud teljesíteni, és viszont.
A nő agya úgy fejlődött, hogy több dologra képes egyszerre figyelni. Tud beszélni és hallgatni egyszerre. Mi erre képtelenek vagyunk. Ennek a legjobb tesztje az, hogy tud-e egy férfi úgy tévét nézni, hogy a felesége közbe beszél hozzá? A férfiaknak ezek a leggyöngébb pontjai. Egy nő a következőt mondta: “Amikor ki akarok tolni a férjemmel, akkor beszélek hozzá, amikor szöget ver be a falba.” Annyi neki. De nem vagyunk hülyék, sem szerencsétlenek, csak arra vagyunk belőve, hogy mondjuk hihetetlen koncentráltan észrevegyük, ahogy a lombok között fut a szarvas, nekiiramodjunk, és pont eltaláljuk, száz méterről is.
Ehhez hozzátartozik az is, hogy amikor egy hölgy bent van egy társaságban, akkor eleve egy csomó mindent érzékel. Sokkal többet, mint a férfiak. Az első másodpercben fényévekre távolodnak egymástól. És amikor hazamegy a férfi, a nő meg van sértődve. A következőt mondja: “Mindent láttam. Veled kikezdett a Brünhilda.” És a férfi: “Micsoda?” Semmit nem ért az egészből. Közben a Brünhilda tényleg kikezdett vele, de nem fogta föl. De a nő fölfogta. Sokadik ismétlés után azért a férfinak is leeshet.
Aztán: egy nő hangosan gondolkozik. Tehát nem a következtetéseket közli. Amikor azonban a nő mondja, nem várja azt, hogy a férfi megoldja az életét. Nagyon sok férfi képtelen azt gondolni, hogy lehet csak azért beszélni, hogy ezeket elmondjuk, és hogy a dolog nagy százalékban meg is oldódik pusztán azáltal, hogy ezt a nő elmondhatta. Egyszerűen végig kell hallgatni.
Ahogyan egy nő vagy egy férfi beszél, ez tükrözi azt is, ahogy gondolkoznak, éreznek, és érzékelnek. Másképp érzékelünk, mást látunk, hallunk, persze, hogy másképp gondolkozunk. Ezért van az, hogy egy férfi, amikor beszél, próbálja a lényeget megragadni. Számára a szavaknak konkrét jelentése van. Egy nőnél ez nem így fest.
Mert egy nő számára létezik a lényeg, persze, de számára az is lényeges, hogy elmondhassa a részleteket, és mindent, ami benne van.
Egy nő hajlamos úgy beszélni vagy kérdezni, hogy nem a lényegről beszél, legalábbis a férfi szerint.
Mondjuk megy egy férfi és egy nő autóval. A nő a következő kérdést teszi föl: “Nem vagy éhes, drágám?” Közben a férfi 160-nal hasít. Ösztönösen azt gondolja, hogy ez legalább egy jó kérdés: “Nem”, és megy tovább. Nem sokkal később kiderül, hogy a kérdés nem így hangzott el. Szó szerint így, de valójában nem az volt a kérdés, hogy ő akar-e enni, hanem a nő kijelentette, hogy éhes, és álljanak meg. Ez történt.
A helyzet fonákja ott van, mikor egy férfi ebből azt a következtetést vonja le, hogy a felesége, barátnője vagy kedvese, képtelen normálisan beszélni. “Hát ha éhes vagy, mondd, hogy éhes vagy!” De a nő is ugyanezt gondolhatja a férfiről. “Hát mondtam!”
Tökéletesen értelmetlenek azok a beszélgetések, amikor a nő a következőt mondja: “Te soha nem figyelsz rám!” Mire a férfi a következőt fogja ebből föl: “Nézd drágám. Múlt évben, ha jól emlékszem, január másodikán figyeltem rád, tehát máris nincs igazad.” Ezt most eltúloztam, de egy férfi gyakran azt gondolja, hogy egy ilyen logikus érvvel, hogy olyan, hogy soha, meg örökké, meg minden, ilyen nincs, ezzel le lehet radírozni egy nőt, mert hülyeségeket beszél. Pedig dehogy beszél hülyeségeket! Az érzései alapján használja a szavakat. A fogalmak összefonódnak az érzelmekkel.
Ő a szavakban nemcsak a fogalmak tartalmát fejezi ki, hanem az érzelmeit mondja ki bennük. Tehát ha ő életében soha ilyen szépet nem látott, akkor nem az történt, hogy nem látott még ilyen szépet, hanem hogy jól érzi magát, szeret téged, és jól mennek a dolgok.
A nő agyát áthálózza az érzelemvilág. Egy férfi tökéletesen külön tudja választani, legalábbis azt hiszi. Úgy gondolkodik magáról, hogy ez megy. Ezért amikor egy nő kifakad, azt mondja: “Drágám, először higgadj le, és utána megbeszéljük.” “Hát akkor már mit beszélünk meg?” – gondolja a nő. “Hát a lényeg az, hogy üvöltök, sírok, kiborultam, odavagyok, és ő meghallgatja ezt.”
Csak a férfiak megrémülnek. Mert a nő mond egy csomó olyan dolgot, ami a férfi számára két év megoldandó problémát jelent. A férfi megrémül, mert azt gondolja, hogy ezt neki mind meg kell oldani. De ha nem ezt, akkor legalábbis azt gondolja, hogy nagy baj van. De nincs nagy baj. Ritkán van nagy baj. Főleg hogyha a férfi meghallgatja a nőt, akkor szinte sosincs nagy baj.
Ezek a különbségek állandóan érinteni fognak bennünket. Hiszen összességében mást lát egy férfi és egy nő. Ezért ne szégyenkezzünk, és ne bántsuk egymást.