Van egy pont az életünkben, amikor rájövünk, döntenünk kell a megbocsátás mellett, hogy túl tudjunk lenni a minket ért sérelmeken. Ennek három fázisa van.
1. Teljes súlyával és valóságával kimondom, hogy itt egy bűn, súlyos sérelem történt ellenem, és hogy ez mit jelent az életemre vonatkozóan.
Ezt ki kell tudnunk, mernünk mondani. Tehát a realitásoknak nagyon határozottan meg kell jelenniük.
2. Beismerem, hogy a negatív érzések folytonos föltörésével sehová se jutok.
Ahogy eddig hozzáálltam a sérelmeimhez, sehová sem vezetett. Mert újból feltépem a sebeimet. Úgy is lehetne mondani, hogy a megküzdési stratégiám, amelyet eddig tudatosan vagy nem tudatosan alkalmaztam, kudarcba fulladt. Emlékeztek a kínai mondásra: „Akit elönt a bosszúvágy, két koporsót készítsen.” Mikor valaki kimondja, hogy ennek már a fele sem tréfa, vagy megbocsát vagy belehal. Tehát a tudatosítás második lépése, hogy rájövök, nem jó, ahogy eddig csináltam.
3. Belátom, hogy ami eddig történt ebben a folyamatban, az nemcsak, hogy nem jó nekem, hanem már így is túl nagy árat fizettem.
Nagyon itt van az ideje a váltásak, és ennek kulcsa, hogy egy tudatos döntést hozok: meg akarok bocsátani. Különbség van aközött, hogy meg akarok és meg tudok bocsátani. Ezt a kettőt nehogy összetévesszük! A legtöbb ember, mikor azt mondja, hogy egyszerűen nem tud megbocsájtani, valójában nem is akar. A tudatosítás fázisában még nincs elég mélyen. Amikor odaér, belátja, hogy nem is akar megbocsájtani, mert valamiért még mindig a bosszú fantáziájánál, a gyűlöletnél, haragnál akar maradni. Még szabad akar lenni abban, hogy azt mondja, bocsásson meg a fene neki.
De jó esetben idővel megszületik a megbocsájtás melletti döntés, aminek többféle motivációja lehet. Nem mindegy, hogy melyik motiváció a leghangsúlyosabb, vagy milyen motivációink vannak arra nézve, hogy emellett döntünk. Ez a későbbi folyamatot befolyásolja. Érdemes tudatosítani azt, hogy milyen okból dönthetünk a megbocsájtás mellett. Ha ezt felismerjük, érdemes kiegészíteni más okokkal, mert így a megbocsájtásunk mélyebb lehet.
Az okok:
Szeretnénk az önérzetünket, az önbecsülésünket, az önértékelésünket visszanyerni.
Amíg dúlunk-fúlunk, gyűlölködünk és haragszunk, nem vagyunk kibékülve magunkkal sem. Ameddig úgy tekintünk magunkra, mint egy áldozatra, akivel ezt meg lehetett csinálni, addig sérült az önérzetünk, önbecsülésünk. Ismét értékes embernek akarjuk tartani magunkat, nem pedig olyannak, akivel ezt meg lehetett csinálni. Nem vagyunk kibékülve azzal a képpel, amit most közvetítünk magunkról.
Saját mentális állapotunk okán bocsájtunk meg, vagyis végre békét akarunk.
Elegünk van abból, hogy zűrzavar van bennünk. Hogy fáj, békétlen vagyok. Erre mondhatom, hogy igazságtalan ami történt, de nem akarok emiatt tönkremenni. A saját egészségünk érdekében bocsátunk meg.
Helyre akarjuk állítani a kapcsolatot.
Rájövünk arra, hogy számunkra a kapcsolat többet ér, mint azok az előnyök, amik a haragból, és bosszúvágyunkból fakadnak.
Lehetséges az is, hogy föltámad bennünk az együttérzés és a szeretet afelé az ember felé, aki a bűnt követte el ellenünk.
Lehet egy nagyon mély érzelmi motívuma annak, hogy miért bocsájtunk meg. Például, ha valakivel egyébként előtte szeretetkapcsolatban voltunk, akkor a kidühöngés után megint följönnek ezek a pozitív érzések. Rájövünk, hogy mennyi minden történt már köztünk, mennyi mindent köszönhetünk a másiknak.