Sokszor tartalmilag hibás, értelmetlen kérdéseket teszünk fel, melyek burkolt ítéletet tartalmazhatnak.
Ilyen kérdés lehet, hogy „Miért hagyta ezt a Jóisten?” A burkolt ítélet ebben az, hogy a Jóisten ezt hagyta. Vagyis egy bizonyos kérdéssel kapcsolatban közömbös álláspontot foglalt el, illetve engedte, hogy a gonosz győzedelmeskedjen. És ha ezt hagyta, akkor ez egy állásfoglalás is az Ő részéről. Hihetetlen általános kérdés ez.
Eszembe jutott már, hogy miért nem szokták feltenni ezt a kérdést így: „Apa, te ezt miért hagytad?” „Anya, te ezt miért hagytad?” Mintha a szüleinkkel vagy a barátainkkal kapcsolatosan sokkal jóindulatúabbak lennénk. Tudjuk, hogy ők ugyanolyan emberek, mint mi, bizonyos dolgok nincsenek a kezükben.
De Istentől ezt gyakran hihetetlenül számonkérően, és burkolt ítélettel kérdezzük. Ha így kérdezünk, akkor már ítéletet mondtunk az Istenről. A kérdés már magában hordozta a választ.
Aztán: „Hol volt Isten, amikor ez történt?” Ebben az a burkolt ítélet fedezhető fel, hogy Isten nem volt ott. Egy ilyen helyzetben az Isten biztosan nem lehetett ott, különben nem történt volna meg. De ha nem volt ott, akkor hogy lehet ő Isten? A következő ilyen kérdés, hogy „Miért nem sújtott le a Gonoszra?”. Ebben megint benne van az a tévedésünk, hogy a jót, az igazságot az erőszak révén érvényesíteni lehet. Ha az igazság valóban igazság, akkor ennek az erőszak árán nem lehet érvényt szerezni. Jézus hihetetlenül erősen kikerülte azt az utat, hogy az igazságot erőszak árán érvényesítse.
Az más kérdés, hogy amikor a szülő neveli a gyerekét, akkor nyilván alkalmaz valamiféle erőszakot, de ez inkább gyakorlati dolog. Úgy tűnik nekem, hogy egy szülőben ilyenkor kételyek merülnek fel, hogy ez valóban jó-e. Az erőszak és az, hogy ezzel érvényesítünk valamit, sokat torzít és sebez.
Biztos hallottátok már ti is, hogy sokan tüntettek az Egyesült Államokban. Egy nagyon érdekes transzparenst vittek, amin az állt, hogy: „A szemet szemért elv tesz bennünket vakká.” Nekünk már rég nincsen szemünk, mert kiszúrtuk egymásét.
Aztán a következő kérdés: „Miért nem segített az Isten, miért nem vigyázott rám, miért nem mentett meg?” Egy kerekasztal-beszélgetésen Hankiss Elemér, szociológus és Tabódi István, lelkész Istenről és a Gondviselésről beszélgettek. Tabódi István 17 évet ült börtönben. Van némi fogalma a Gondviselésről vagy annak hiányáról.
Szóba került a kérdés, hogy hogy is állunk a Gondviseléshez, mit mond erről egy lelkész és egy szociológus? Hankiss Elemér azt mondta, hogy az Isteni Gondviselésről eleve nem érdemes addig szót ejteni, amíg gyermekek, ártatlan emberek halnak éhen. Amíg ez a helyzet, addig ez a fogalom, hogy Isteni Gondviselés, egy józan ember számára fel sem merül. Merthogy annyira nincs.
Erre Tabódi István, 17 év börtön után, azt mondta, hogy az Isteni Gondviselés evilági távlatban valóban nem érthető, de létezik örökkévalóság is. Nyilván ez adott esetben egyáltalán nem válasz, de ha az Isteni Gondviselésről van szó, akkor az örökkévalóságról beszélni nagyon is helyénvaló.
Miért mondom ezt? Mert az összes olyan kérdésünk, hogy miért nem segített, miért hagyott el, miért nem volt ott, a hihetetlenül korlátolt látásmódunkból fakad. A legtöbb ember, amikor elveszíti egy szeretettét, ösztönösen megkérdezi, hogy miért hagyta ezt az Isten, miért pont ez a jó ember halt meg?
Ha elvágom az ujjam, még akkor is azt kérdezem, hogy hol volt az Isten. Mi látjuk így a világot. De ha én így teszem fel a kérdést, akkor hogy kaphatnék erre normális választ? Abszolút sehogy. Úgy mondanám ezt, hogy ez a saját abszolút kicsinyességünk megnyilvánulása. Mi ezt a helyzetet most éppen így éljük meg, ezért azt hisszük, hogy így is van.
Vannak kérdéseink, amik feltételezett, rejtett állítások. Ezek csak formailag kérdések, valójában az illető, aki ezeket ismételgeti, egy állítást fogalmaz meg. „Miért nem szeret az Isten?” Ekkor azt állítja, hogy őt az Isten nem szereti, és ezt kérdés formájában teszi. „Miért nem bocsát meg nekem az Isten?” Aki ezt a kérdést teszi fel, valójában önmagának nem tud megbocsátani, és azt gondolja, hogy Isten is olyan, mint ő.
„Miért büntet?” Egy nagyon szép választ hallottam az egyik ilyen kérdésre. Jézus is megkérdezte a kereszten, hogy „Istenem miért hagytál el engem?”. Isten válasza erre a Feltámadás volt. Nagyon könnyen bezáródhatunk, ha úgy hisszük, nincs örökkévalóság. Akkor Jézus utolsó kérdéseinek egyike, mégpedig az, hogy „Miért hagytál el engem?” válasz nélkül maradt volna. Ha azonban van örök élet és Feltámadás, akkor ez a válasz. Tudjátok, egy zsoltárt imádkozott: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engemet?” (23. Zsoltár). Tehát ez a hívő ember imája Istenhez.
Ha a Miért? kérdésekre felelőst, bűnbakot akarunk keresni, akkor legalább annyit vesztettünk, mint amennyit nyertünk. Csak odébb rúgtuk a kérdést, és semmit sem oldottunk meg. Ami segít nekünk, az tulajdonképpen nem az igazság, hanem a meggyőződés.
Azért leszünk jobban, mert egy meggyőződés alakul ki bennünk, vagyis tudunk újból hinni. Viktor Frankl, a koncentrációs tábor egyik túlélője írta, hogy az éli túl, aki képes értelmet találni az életének. Nekiálltam a elmúlt héten és újból végigolvastam a könyveit. Meglepő, de nem tesz fel miért kérdéseket. Vagyis az életünk nem attól válik értelmessé, hogy feltesszük és megválaszoljuk az ilyen kérdéseket.
Frankl írta le a következő történetet is. Egy társa, aki szintén túlélte a koncentrációs tábort, abba kapaszkodott, hogy az édesanyja vár rá otthon. Feltették neki azt a kérdést, hogy mi van akkor, ha az édesanyja meghalt. Az illető a következőt válaszolta: „Teljesen mindegy, hogy meghalt vagy sem, mert tudom, hogy vár rám. A lényeg, hogy akar velem találkozni és ez a válasz elég ahhoz, hogy túléljek bármit.”