Képes vagyok kapcsolatot teremteni, oda tudok menni egy másik emberhez? Képes vagyok-e a szorongásom ellenére kezdeményezni? Fel tudok-e ajánlani ötleteket, új lehetőségeket?
Mikor valaki Carl Rogers-ihletettségű segítő munkát tanul, megtanulja, hogy nem adunk állandóan tanácsot, nem kell mindig másoknak megmondani, mit csináljanak. Maradhatunk nyugodtan nondirektívek. Mindenki a maga segítője elsősorban.
Az esetek többségében nincs szükségünk semmi másra, csak hogy legyen valaki, aki mellett föléledhetünk, magunkra találhatunk és rájöhetünk arra, mit kell csinálnunk. A legnagyobb segítség az, ha nem szólok folyton bele a mondandódba, nem adok állandóan tanácsokat, de minden további nélkül végig tudlak hallgatni.
Mindenszentek, Halottak napja. Minél idősebb valaki, annál több gyászolni valója van, feltehetően. Egyszer csak, ha arra gondolsz, hogy kik az én szeretteim, már többen vannak ott, mint itt.
Lehetetlen, hogy ebben nincsen gyász és veszteség. Azt is nehéz elképzelni, hogy minden egyes kapcsolatot azokkal, akik már elmentek ebből a világból, teljesen elrendeztél.
Most képzeljük azt el, hogy valakivel szemben megmaradt a harag, a csalódottság, a sérelmeid, a veled szemben elkövetett igazságtalanságok, de ez az ember már nem él. Akkor mit csinálsz? Hogyan segítesz magadnak?
Jött hozzám valaki néhány napja, azt mondja: „Na, most kezdődnek a nehéz hónapok.” Ugye rendezetlen gyászmunkában van. „Na most jön akkor a Halottak napja. Mire azt valamennyire kiheverem, már a Karácsony.” De neki a Karácsony is arról szól, hogy kik az ő elhunytjai.
Utána a hideg téli esték átfordulnak a Húsvét fájdalmába, a Nagypéntek sötétjébe. 7-8 hónapon keresztül úgy éli az életet, hogy ezek a hónapok nem tudnak másmilyenek lenni számára, csak szörnyűek.
Ez történik akkor, hogyha azt gondolom: „A segítő szerep mind hülyeség. Így vagyok, én ember vagyok, ebben ennyi van, kész. Nehéz az élet, szenvedni kell.”
De nem így van. Mert ha én magam szakértője vagyok, azt mondom: „A gyászról van egy-két jó könyv. Mi lenne, hogyha mondjuk valamelyiknek a tartalomjegyzékébe belenéznék? S mi lenne, hogyha a tartalomjegyzékből kiválasztanék egy fejezetet, ami leginkább úgy tűnik, hogy pont rólam szól.”
S akkor elkezded olvasgatni, a gyásznak milyen ismérvei vannak. Hogy nem te vagy az egyetlen ember, aki elakadt már a gyászmunkában. Elolvasod például azt, hogy nagyobb valószínűséggel történik elégtelen gyászmunka, ha egymást követően több nagy veszteség ér valakit:
„Te jó ég! Hát tényleg így volt. Egy éven belül meghalt a férjem, meg az anyukám. Ugye az anyukám már idős volt, de a férjem meg váratlanul. Akkor normális, ami velem van? Másképp látom magam. Akkor nem vagyok hülye. Mással is történt ilyen, de hogy gyógyulnak meg?”
Tíz év után először érzel magadban valami életerőt.
Majd odajön például hozzám és ezt mondja: “Elakadtam a gyászmunkában, segítségre van szükségem. Segíts nekem! Mert azt olvastam, hogy lehet vele valamit kezdeni, csak én nem tudom, hogy mit.”
Akkor jól megbeszélünk mindent, és elkezd dolgozni magán, cselekedni, kilépni az eddig megszokott életéből. Van fejlődés.
Részlet Pál Feri 2014. 10. 28-i előadásából.