Hogyan tudjuk a megbocsájtást, az irgalmat, az együttérzést úgy érvényre juttatni magunkban, hogy közben az igazságot (azt, hogy ki, mikor, kivel, mit és hogyan tett) nem tagadjuk?
1. Például a szabadság átélése és megragadása révén.
Igen, igazságtalanság történt, te tényleg bántottál, ez nagyon fáj nekem. Azonban miközben ez így történt, azt élem meg, az tudatosul bennem, hogy a szabadságomat nem veszítem el. Mivel pedig a szabadságomat nem vesztettem el, átélem, hogy erre a helyzetre szabadon tudok reagálni.
Ahogy ott voltam Sidneyben nem bírtam nem megnézni, hogy Cathy Freeman hogy nyeri meg a 400 m-es síkfutás döntőjét az olimpián. Ez miért jut ez eszembe? Mert ahogy nézegettem, egyszer csak láttam valamit, amit sosem fedeztem föl. Tudjátok, Cathy Freeman ausztráliai őslakos, és ő volt az első, aki egyéniben, őslakosként olimpiai bajnoki címet szerzett. Ezért egy emblematikus figurája Ausztráliának. Észrevettem, hogy a jobb karján van egy tetoválás. A tetováláson az van, hogy „azért is szabad vagyok” („Cos I’m Free”).
Tehát van, hogy valaki azért képes az együttérzést, a megbocsájtást, az irgalmat gyakorolni, mert a bántás, vagy az igazságtalanság átélése nyomán van egy élménye, hogy a szabadságomat nem tudod elvenni tőlem.
A szabadsághoz szívesen kapcsolom a szabad gyerek képét. Hogy elérhető számomra a bennem élő szabad gyerek. Nem csak a szabad felnőtt, hanem egy szabad gyerek.
Sidneyben létezik magyar idősotthon. Kizárólag magyar idősek laknak ott, és az ápolók is magyarok, mindenki magyar. Beszélgettünk arról, hogy hogyan tudják segíteni ezeket az idős embereket. Hárman vannak 100 év fölött. Kérdeztem a magyar segítőket, hogy mi az, amit ezek az idős emberek a legjobban szeretnek, mit élveznek? A válasz az volt, hogy a gyerekjátékokat. 100 éves nénik és bácsik, és gyermeki öröm, szabadság van rajtuk, a játéknak, a játékosságnak az öröme és szabadsága.
Tulajdonképpen át kellett gondolnom, hogy én 50 év alatt micsoda tévedésben éltem. Nemde valahogy úgy van, hogy találkozunk egy idős emberrel, és elkezdünk a lelkére beszélni. Az volt bennem 50 évig, hogy az idős embereket rá kell venni, hogy szedjék össze magukat. „Képes vagy te még fölöltözni egyedül. Jó, hát még azért csak ki tudsz takarítani a szobádban.”
Az idős emberben tulajdonképpen nem az idős embert kell megszólítani, hanem a gyereket. A gyerekkel kell találkozni. Mert ha van valaki, akinek van kedve még élni 90 évesen, az a benne élő gyerek. Mert a benne élő idős ember azt mondja: „De minden csontom fáj. Nehéz fölkelni.” De megkérdezzük: „Na, és gyerekkorodban mi volt a kedvenc játékod?” Egyszer csak megelevenedik a szeme.
Hogy akármi is történt velem, a gyermeki szabadság, a gyermek, aki őrzi a szabadságát, az elevenségét, az élethez való olyan természetes kapcsolatát, elérhető számomra. Hogy nem csak egy idős ember vagyok, nem csak egy sebzett valaki.
2. Az igazságosság érvényesítésének képessége révén.
Azt lehetne mondani, hogy azt tudom elengedni, ami a kezemben van. Mi az, ami miatt képes vagyok elengedni azt, hogy érvényre juttassam az igazamat, az igazságot, hogy elmondjam, hogy „Te voltál a rossz.”? Mi az, ami miatt nagyvonalú tudok lenni? Az, hogy képes vagyok magamat megvédeni. Hogy bármikor érvényre tudom juttatni az akaratomat. Az önkifejezésben nagyon szabad tudok lenni, az önérvényesítésem nem gátolt, vagy akadályozott. Ha ez így van, ha megvan a képességem arra, hogy magamat megvédjem és kifejezzem, akkor ezt el is tudom engedni.
Mikor vagyok nagyon görcsös, hogy minden áron a fejedet akarom venni? Ha nem tudom magamat elégségesen megvédeni. Tehát éppen ezért nagyon jó, ha elég erős vagyok ahhoz, hogy magamért ki tudjak állni, az igazságomnak érvényt tudjak szerezni. Ezért tartom értékesnek, ha valaki énközpontú is tud lenni. Is. Hogy képes vagyok énközpontú lenni. Szörnyű lenne az életet énközpontúan leélni, de nagyon problémás, ha valaki nem tud énközpontú lenni. Nem tud megállni, és azt mondani: „Most én jövök.”
Amikor képes vagyok saját magamat megvédeni és érvényesíteni, akkor erről sokkal szabadabban tudok lemondani anélkül, hogy azt érezném, hogy most valami súlyos, rettenetes veszteség érne. Hiszen a képességem megmarad, meg tudom magam védeni, ki tudok magamért állni.
Olyan mélyen hatott rám, mikor tanultam, hogy a hit hogyan fejlődik az emberi lélekben. A 7. fázis így szól, hogy összekötő, érett hit. Olyan belső tartalmak képesek harmóniában lenni bennünk, amelyek az előző hitfázisokban nem. „Most az ember vagy jó, vagy nem. Most vagy igaz, vagy nem. Most irgalom, vagy igazság.” De az elmélyült hitben képes vagyok az igazságomat képviselni, és képes vagyok azon fölülemelkedni, és mind a kettő egyszerre bennem van. Nem egymással szemben van, hanem egy jó egyensúlyban.
A következő mondat hangzott el ezen az előadáson: Amikor valakinek a hite elég elmélyült ahhoz, hogy olyan ellentmondások, tartalmak és feszültségek is egyensúlyban vannak, amik az előző fázisokban egymást kizárónak tűntek, az azt jelenti, hogy az illető ismeri a csatavesztés szépségét. „Nem akarok minden csatát megnyerni.” Nem kell minden beszélgetésben bebizonyítanom, hogy nekem igazam van, vagy hogy nekem is igazam van. Vagy hogy amit csináltál, ez most nem jó, vagy hogy azt most miért így látod, hogy az nem is úgy volt, hogy én nem azt mondtam, hogy az nem úgy történt.
Egy érett személyiség képes arra, hogy egy beszélgetést úgy fejezzen be, hogy azt mondja: „Jó, hát most félreértett, rendben van. Majd lesz egy következő beszélgetés. Most látszott, hogy mindent elkövet azért, hogy bebizonyítsa, hogy neki van igaza. Jó, most akkor itt tartunk. Most ez volt, most ő azt gondolja, hogy… Megy tovább az élet, megint találkozunk.”
Egy csoportban gyakran történik, hogy valaki igazságtalan másokkal, vagy esetleg a csoportvezetővel is, beszól nekik. Azt figyeltem meg, hogy ez a csoportvezető soha nem védi meg magát. Egy terapeutától megkérdeztem, ez miért van, hogy te ezt nem szoktad szóba hozni, hogy engeded. Erre a következőt mondta. „Tudod, ilyenkor a csoporttag általában bűntudatot él át később, amikor rájön, hogy igazságtalan volt velem. A bűntudat nagyon ösztönözi a munkát. Ha legközelebb jön, érzi, hogy vaj van a füle mögött. Nagyon be fogja vetni magát, sokat fog fejlődni, motivált lesz.”
Amikor valaki kidolgozza, hogy képes magát megvédeni, az igazságának érvényt tud szerezni, könnyebben le is tud mondani róla, felülmúlja azt. Ezt nagyon izgalmasnak látom.