„A Szentlélek eszetekbe juttat majd mindent, elmond nektek majd mindent, amit mondtam nektek.” Más helyütt pedig azt olvassuk, hogy a Szentlélek elvezet bennünket az igazságra. Nem is akármilyenre: a teljes igazságra. Ezért a Szentlelket ünnepelve érdemes volna nem az igazságról vagy a tanításról szólni, hanem a mindenről, a teljesről és az egészről. Mit jelent a Szentlélek Istennel való kapcsolatunkra vonatkozóan, hogy Jézus azt ígéri, hogy mindent eszünkbe juttat? Hogy mindent elmond majd nekünk, és a teljes igazságot nyilatkoztatja ki számunkra? Hogy az Isten teljességét tárja fel nekünk, amennyire mi azt képesek vagyunk felismerni és befogadni.
Lágy fuvallat – szélvihar
Már az ószövetségi képek is nagyon gazdagon hoznak egy sajátos kettősséget. Az egyik, hogy a Szentlélek megjelenik abban a képben, ahogyan egy nagyon finom szellő vagy fuvallat éri az embert. Miközben azt gondoljuk, hogy a Szentlélek Isten valami hatalmas robajjal érkezik, éppen ellenkezőleg történik: egy fuvallatban, egy pici szellőben, a csöndben meghallható sugallatban, amit csak az vesz észre, aki elég érzékennyé teszi magát, aki képes csöndet tartani saját magában.
Szent Ignác élettörténetéből ismerjük, mennyit küzdött azért, hogy csendet tudjon teremteni magában ahhoz, hogy a belülről szóló hangokat megkülönböztesse egymástól. Hogy képes legyen meghallani és érzékelni a legmélyebb hangot, amelyik sokszor nem a leghangosabb, sem a legharsányabb, hanem sokszor egészen finom, mint a szellő, azután pedig azt a sugallatot követni. A Szentlélek Istenre jellemző, ahogyan az Istent közel hozza hozzánk, hogy csak a csendben hallható.
Másfelől ahhoz a mindenhez, teljeshez, egészhez az is hozzátartozik, ami az Apostolok cselekedeteiben szerepel: hogy hatalmas zúgás támadt, mint valami szélvihar. Ez is megjeleníti Isten valóságát. Nagy dolog, ha mi mind a kettőt bírjuk. Ha megvan bennünk az érzékenység a sugallatra, tudunk csendben maradni, de amikor az Isten szélviharként jelenik meg, akkor bele tudunk állni.
De nagy dolog, ha nem menekülünk el a vihar elől, és elég finom a hallásunk ahhoz is, hogy halljuk a sugallatot.
Titok – egyértelműség
A Szentlélek Istenről nem olyan könnyű beszélni. Azért is van ez így, mert kinyilatkoztatja Isten titkát, és úgy tudja a titkot leginkább kinyilatkoztatni, hogy maga is titok marad. Mindig háttérbe húzódik, és ahogyan Jézus is beszélt erről, feltárja Jézust, mindazt, amit Jézus ebben a világban már elkezdett kinyilatkoztatni. Tehát nem magára utal a Lélek, hanem Jézusra. Nem magát tárja fel, hanem a Mennyei Atyát, a Teremtő Istent, és az Istennek a tervét. Ezért a Szentlélek Isten rejtőzködik és titokban marad, mert nem magát akarja kinyilatkoztatni, hanem a Mennyei Atyát és Jézust.
Másfelől pedig ehhez a mindenhez, az egészhez mennyire természetesen hozzátartozik az, hogy „az igenetek legyen igen, a nem pedig nem”. A világos egyértelműség, a határozottság. Ahogy a legtisztábban, a legvilágosabban kiállunk vagy megjelenítünk valamit, és azt mondjuk, hogy ez, és nem más, nem térünk el se erre, se arra. Ez a fajta határozottság, bátorság is, ahogyan tanúságot teszünk, mennyire világosan része annak, ahogyan a Lélek ki akarja fejteni bennünk a hatását.
Közösség – egyéniség
Az első pünkösdkor ott vannak az apostolok, a tanítványok együtt, és a Lélek kiárad rájuk. A közösségre árad a Lélek. Az egyes emberre pedig a közösség tagjaként érkezik el a Szentlélek Isten. A keresztény hagyományunkban a Lélekhez milyen egyértelműen társítjuk, hogy ő az, aki egyesít és közösséget teremt. Az egybentartó, a közösséget összehívó és összetartó Lélek, az egység lelke.
Másfelől éppenséggel a Szentlélek Isten tesz bennünket egyéniséggé. Ő adja az adományokat kinek-kinek a maga tetszése szerint. Ebből az következik, hogy bárkire nézünk, ő kapott valami olyat, amit a többiek nem, vagy csak néhányan. Én is kaptam valamit, amit nem kapott mindenki. Ahogyan engedjük a Szentlélek Isten művét bennünk érvényre jutni, úgy válunk egyéniséggé. Ezért is lehetséges, hogy a szentek összetéveszthetetlenek. Mert kimunkálták magukból az egyéniséget, miközben az élet egyre kevésbé szól róluk, és mégis egyre inkább megvalósították a személyi voltukat. Azért, mert engedték a Szentlélek rájuk vonatkozó üzenetét érvényre jutni saját magukban.
A Lélek a közösség, az egység, az egybetartozás lelke, és közben az egyéniségé is. A személyiség és az egyediség kibontakozásának a lelke.
Engedelmesség – sokakkal való szembemenés
A Szentlélek indít bennünket az engedelmességre. Megtanít igazodni, hűségesnek lenni, hódolni, leborulni Isten előtt, és imádni. Megtanít minket az alázatra. És ugyanez a Lélek bátorít bennünket arra, hogy szembemenjünk sokakkal. Hogy kiálljunk és felfordulást okozzunk; átlépjünk korlátokon, kereteken, néha hagyományokon, szokásokon, emberi dolgokon. Miközben az engedelmességre vonatkozóan segít minket, hogy botrányt ne okozzunk, aközben a másik oldalon nagy felfordulást tud kiváltani. Mind a kettőt a Szentlélek végzi el bennünk. Nagy dolog, ha az egészhez hozzátartozik az a rugalmasság, hogy tudunk alkalmazkodni és bólintani, de néha kiállunk vagy megindulunk és azt mondjuk, hogy ha mindenki szembejön velünk, nekünk akkor is ez a jó irány. Mert a Lélek indított bennünket rá.
Éltető lélek – áldozathozatal
A Lélek éltető és elevenítő lélek. Már a teremtésben hozza, közvetíti az életet, és részesedik a teremtés gyönyörűségéből. És ugyanez a Lélek rá vesz bennünket arra, hogy áldozatokat hozzunk. Az élő, éltető, elevenítő, életet fenntartó lélek rávesz bennünket, hogy néha meghaljunk, az életünket odaadjuk vagy odaajándékozzuk. Hogy éppenséggel ne a saját életünkkel törődjünk.
Milyen nagy dolog tehát, hogy amikor Jézus azt mondja: „Mindent eszetekbe fog juttatni. Mindent, amit mondtam. Az igazság lelkét kapjátok, a teljes igazságét.” Akkor meg tudjuk nyitni magunkat erre is, és arra is. Mert akkor tudja a Szentlélek Isten a leginkább kifejteni bennünk azt a művét, amitől mi krisztusi emberré leszünk.