Kinek a gyermekei veszélyeztetettek a negatív anyakomplexusban?
- Olyan nőké, akiknek az anyukájuknak is negatív anyakomplexusa volt.
- Olyan anyáké, akik nem akartak gyereket, csak lett. Vagy nem lány gyermeket szerettek volna.
- Túlhajszolt anyáké. Mert egy túlhajszolt anya, ha akarja sem tud úgy ráhangolódni a gyerekére, ahogy kéne. Ezért az egyedülálló anyák gyerekei gyakran negatív anyakomplexussal élnek.
- A túlkövetelő anyák gyerekei. Akiknek túlságosan erőteljes, pozitív, földolgozatlan apakomplexusuk van. A gyereküktől rengeteget várnak el; nincs dédelgetés.
Mit lehet itt tenni? 12 pontot fogok elmondani, melyek konkrét dolgokra vonatkoznak.
1. Nagyon fontos, hogy egy negatív anyakomplexusú nőnek szabad megvédeni magát.
Joga van hozzá. Megteheti, és képes erre. Az anyaotthonban élő nők 99%-ban visszatérnek a bántalmazó férfihez. Mintha az lenne az életről szóló tapasztalatuk, hogy úgyis egyedül vagyok, nem véd meg senki. Az élet hideg és rettenetes. Ezt legalább ismerem. Visszamegyek oda, az „ismerőshöz”.
Van jogunk magunkat megvédeni! De nagy dolog az, ha egy nő nem érzi szégyennek azt, hogy elmeneküljön. Szabad menekülni. Minden nőnek legyen nyúlcipő a lábán – csak tudja levenni néha, amikor kell.
2. Ne engedje meg, hogy mások bántsák és kihasználják.
Volt egy nő, akit 30 évig csalt a férje. Pontosan tudta, hogy csalja. A férfi azért is tette meg, mert soha nem volt semmilyen következménye. 30 év után a nő feleszmélt, és azt mondta: „Na jó, ebből elég.” Rájött valamire, ami nagyon furcsa volt neki: hogy súlyos bűnt követett el magával szemben, mert megengedte, hogy a férje ilyen sokáig csalja. Itt már a női önazonosság milyen szépségére lelünk.
Ennek a történetnek a megcsavart változata, mikor egy férfi „két életet él”. Mindaddig, amíg nem találkoztam ezzel, azt hittem, hogy ilyen csak a filmekben van. Azt gondoltam, lehetetlen, hogy egy nő ne vegye észre, hogy a pasi egy teljesen párhuzamos életet él. Mindaddig, amíg nem találkoztam egy-két ilyen nővel.
A negatív anyakomplexusú nő képes úgy létezni 10-20-30-akárhány évet, hogy a férje totál kettős életet éljen. Egy pozitív anyakomplexusú nő számára ez elképzelhetetlen. Mert a pasi úgy bukik le, mint kócsag a Balaton vizébe. Ha egy nő nem talál rá a női önazonosságára, akkor meg lehet vele ezt csinálni.
Ne engedjétek meg, hogy bántsanak és kihasználjanak titeket! Tehettek magatokért.
3. Vegye észre, és higgye el, hogy szerethető – és hogy vannak is, aki szeretik.
Egy nőnek rá kell ébrednie arra, hogy van benne szerethető. Hogy létezik olyan személy, aki őt tényleg szereti. Tudjátok, az én negatív anyakomplexusom föltárt bennem valamit ezzel kapcsolatban. Van, hogy meghívnak ide-oda a barátaim. Még mindig azt élem meg, hogy egyszerűen nehéz elhinnem, hogy nekik fontos, hogy elmenjek. Úgyhogy szép lassan le is tudom beszélni magam, és nem megyek el.
Mi szokott ebből következni? Hogy amikor a másikkal találkozom, azt gondolja, hogy én őt nem szeretem. Közben ez nem erről szól, hanem arról, hogy én önmagamnak nem vagyok elég fontos. Tíz emberből tíz valóban azt gondolja, hogy én őt nem veszem emberszámba. Miközben magamat nem veszem emberszámba.
4. Kérjenek bátran segítséget – vannak jó barátnők, tanácsadók.
Negatív anyakomplexusú nők nehezen, rettegve várják a gyereküket. Nagyon tudnak ettől félni, és ezt nehézen ismerik be. Ez megkérdőjelezné azt a kis önbecsülésüket is, hogy van joguk létezni, és jó, hogy vannak. Ezért kifejezni azt, hogy ők éppen valami olyasmire készülve rettegnek, ami egy nőnek általában nagy dolog, nagyon nehéz. Amikor megszületik az a pici baba, egy vaskosan negatív anyakomplexusú nő nem is tud vele mit kezdeni. Kiderül, hogy az anyaságnak milyen sok gyökere ered abból, ahogyan az édesanyánk bánt velünk.
Ha egy ilyen nő valódi segítséget tud kérni, el tudja ismerni és fogadni, hogy ez neki tényleg nehéz, és ez nem szégyen, az óriási emberi teljesítmény.
Egy kedves ismerősöm, aki abban a fájdalmában, hogy ő nem tud csak úgy ösztönösen anya lenni, azt mondta, hogy „hát nálunk a férjem a gyerek anyja”. Így fejezte ki. Persze erről gyorsan le kell beszélni.
5. Legyen bátran önkritikus, ha azt gondolja, hogy megint elutasítják.
A negatív anyakomplexusban élő nő állandóan azt érzi, hogy elutasítják. Miközben nem történt semmi más, csak beszélgettek egy témáról, és valakinek más volt a véleménye. Egy pozitív anyakomplexusú nőnek ezzel semmi baja. Egy negatív anyakomplexusú nő viszont azt érzi, hogy ő megint nem mondhatta el, őrá megint senki nem kíváncsi, az ő gondolata semmit sem számít. Közben az összes többi ember ebből semmit sem érzékel.
Az illető mindig ellehetetlenül és még inkább belezáródik a komplexusába. Azt éli meg, hogy: „Na ugye, tudtam, hogy nem vagyok fontos és nem kellek!” Tehát legyen bátran önkritikus, ha azt gondolja, hogy megint elutasítják. Lehet, hogy egyszerűen csak valaki valamiről mást gondol. Ilyen egyszerű. Nem a személyének szól, jó ha ezt felismeri, és kritikus magával szemben.
6. Tudja észrevenni azt, hogy mikor kezdődik az önsajnálat.
Tudjátok, hogy nagy teljesítmény, ha ezt észreveszitek? Gyászoló emberek tudnak elemi élményhez jutni ebben a témában. Egyszer csak van egy pont, mikor ezt már abbahagyhatná. Pici világosságként megjelenik benne, hogy „no, azért tudnék már jobban is lenni”, és mégsem lesz jobban. Visszateker oda, hogy: „Nekem milyen szörnyű!”
De nagy dolog, mikor látjuk azt a kis fényt. „Na, ezt már nem kell folytatni. Holnap megint kapsz fél órát, amikor valóban sajnálhatod magad. Annyi pont kell. De a 31. perc az már önsajnálat.”
7. Szabaduljon meg mások állandó kritizálásától és elutasításától.
A férfiak azért nem állnak meg egy ilyen nő előtt, mert sokszor ezt kapják tőlük: „Mindegyik csak azt akarja, mindegyik egy szemétláda, mindegyik csak kihasznál.” A nők meg azért nem állnak meg előtte, mert velük eleve rossz viszonyban van. Egy negatív anyakomplexusú nő a végtelenségig tud panaszkodni, kritizálni és másokat bántani. Tehát szabaduljunk meg a kritikától és elutasítástól.
8. Legyen együttérző a gyerekkori önmagával.
A negatív anyakomplexusú nő a gyerekkori önmagát sem szereti, nemhogy a mostanit. Sokszor hallom, hogy „ Visszaemlékszem apámra/anyámra, hogy sokszor milyen jó nagy pofonokat adott nekem. Milyen hálás vagyok most neki! Mi is lett volna belőlem, ha nem kaptam volna azokat a pofonokat! Talán sose lettem volna ember.”
Üzenem mindenkinek, aki már mondott ilyeneket életében, hogy képzeld el, anélkül a verés nélkül is ember lett volna belőled. Teljesen biztos. Munkáljunk ki mély együttérzést önmagunkkal szemben.
Vegyétek elő a gyerekkori fényképeteket. Rakjátok be a zsebetekbe, a szívetek fölé. Ha jön a komplexusos életérzésetek, hogy “nem szeret senki, hideg a világ, nem törődik velem senki sem, nincs is értelme semminek”, vegyétek elő a képet, mert az a kislány most nagyon fázik. Kérdezzétek meg a kislányt: mire lenne neked szükséged? Szeretgessétek egy picit. Nagyon mélyen meg lehet érteni, hogy “Nem voltam hibás, nem voltam rossz, mikor anyám ott megvert. 3 éves voltam, és pont olyan voltam, mint egy 3 éves gyereknek lennie kell. Nem rossz.”
9. Tudja, hogy fontosak az érzései és a teste.
A negatív anyakomplexusú nő rossz viszonyt ápol a saját testével. A test elemi funkcióival; az érzésekkel, érzetekkel, szükségletekkel. Lényeges tudatosítani, hogy “fontos a testem, fontosak az érzések”. Gyakran a pszichoszomatikus zavarok jelentik a kiindulópontot, ahol ezt a témát meg lehet ragadni.
Papnövendékeket, lelkigondozókat, szociális munkásokat kutattak, hogy vajon milyen viszonyuk van a saját testükkel. Az derült ki, hogy az átlagnál sokkal negatívabb. Nem megdöbbentő ez? Mondjuk egy kórházi lelkigondozó, aki egy haldokló vagy szenvedésektől gyötrődő ember mellé odaül, a saját testéről úgy gondolkodik, hogy „egy zavaró dolog”. Ha egy lelkigondozónak, papnak nincs természetes, egészséges viszonya a testéhez, hogy fog együtt érezni egy másik ember szenvedésével?
10. A begyakorolt túlélési stratégiáit tudja értékelni.
Egy negatív anyakomplexusú ember is kitalálja, hogy hogy tud élni, még ha szerencsétlennek, boldogtalannak érzi is magát. Ezt jó lenne, ha tudná értékelni. Annyira fáj, amikor valaki ránéz mindarra, aminek segítségével sikerült életben maradnia, és azt mondja: „Á, pótcselekvés volt!” Ez a mondat még mindig a komplexusból jön. Ne mondd, hogy pótcselekvés volt. Ne bántsd magad. Nagy dolog, hogy valamire rátaláltál, aminek a segítségével sikerült életben maradnod.
11. Fedezze fel a természetet és mindazt, ami csak úgy adatik az élettől.
12. Az életemnek önmagában, önmagától van értelme és jogosultsága.
Készültem az éjféli misére, s arra gondoltam, hogy inkább aludnék. Ekkor azt olvastam: „megszülte elsőszülött fiát, és betakarta.” Elkezdtem azon gondolkodni, hogy karácsony szinte leggyönyörűbb üzenete, hogy Mária a kis Jézust betakarja. Ez olyan szép. Egy negatív anyakomplexusú nőnek mennyire fontos lenne tudni, hogy a világ őt be tudja takarni. Az élet ad takarót.
Ott vannak azok a képek, amikor alszanak a gyerekek, és megy be az anya vagy az apa, és megnézi, hogy be vannak-e takarva. És még két centit odébb húznak rajta, hogy biztosan jól be legyen takarva. De szép dolog az, amikor a testvér a testvért, vagy a férj a feleséget betakarja!
Az életnek milyen gyönyörű üzenete, hogy be lehet takarni egy másik embert, és hogy mi magunk is betakarózhatunk. Hogy nem kell ebben a világban fázni.
Itt eljutottam a legmélyebb vágyakig. Hogy az úgynevezett felszínes vágyak az én önigenlését fejezik ki. Állandóan a beteljesedésre törnek, és emiatt folytonos hiányérzetünk, sóvárgásunk támad.
De vannak sokkal mélyebb vágyaink, amelyek nem magából az énből fakadnak. Az én egyszer csak fölismeri a személyiség mélyebb rétegéből fakadó vágyakozást. Amire az egész személyiség vágyakozik. Gyönyörű, amikor az én ezt fölismeri, és rá tud hangolódni erre a mély spirituális vágyra. Önmagában a vágy csodálatos élmény, nem beszélve a beteljesedésről. Ez a vágy nem oldódik föl, nem elégül ki. Az énnél mélyebbről fakadó vágy úgy tölti be az embert, hogy valami teljességélményünk támad.
Egy pici fiú jutott eszembe, aki megkérdezte tőlem: „Feri atya, te el szoktad képzelni a mennyországot?” Mondtam neki, hogy nem, mert én olyan okostojásként állok ehhez, és azt mondom, hogy a mennyország úgyis sokkal tutibb lesz, mint ahogy én el tudnám képzelni. Kérdeztem tőle, hogy: “- Miért, te el szoktad képzelni? – Jaj, igeeen!” Ez a mély vágy, amit most példaként hoztam fel, ezt a kisfiút nem szegényíti el. Ezután ő nem a hiányérzettel fog küszködni, nem szenvedni fog, meg epekedni, reménytelenül. Hanem ez a mélyebbről fakadó vágy valahogy sajátosan betölti az ént.