Nézzük meg azt a folyamatot, hogy az életútunkon milyen lépések, állomások, milyen szakaszok várnak ránk – egy kicsit szimbolikusan beszélve erről – hogy egyáltalán elérhessünk oda, hogy a párkapcsolatra alkalmasak legyünk. Az Anonim Alkoholisták 12 pontja alapján most beszélhetnénk ennek kapcsán is 12 pontról. Ha elmélyülnek ezekben a belátásaink és az élettapasztalatunk, az segíthet bennünket abban, hogy a család alapja megszülethessen, ami a párkapcsolat.

Ez négyszer három pont:
Útban az anya felé. Az anyánál. Útban az anyától el.
Útban az apa felé. Az apánál. Az apától el.
Útban a testvér felé. A testvérnél. A testvértől el.
Útban önmagam felé. Önmagamnál. Önmagamtól el.

Itt az életre való alkalmasságunkról is szó van, hogy ne csak éljünk, hanem képesek legyünk emberi életet élni, annak feltárulkozó lehetőségeivel együtt. Ha a családban arról beszélünk, hogy „anyához, anyától el, apához vissza vagy el…”, abban a folyamatban a spiritualitás mélységei tárulnak fel.

Mit jelent az, amikor neki kell vágni egy rögös útnak az anya felé? Azt, hogy a sokféle tapasztalat ellenére is meggyőződéssé tud érlelődni bennem, hogy az élet tud nekem valami jót is adni. Nem biztos, hogy mindent megad, de attól még adhat nekem valami jót, például egy társat. Vannak, akik már az első lépésnél elakadnak, és azt mondják: „El se tudom képzelni, hogy valaki belém szerethet. Az lehetetlen, hogy valaki rám csillogó szemmel tud nézni. Hogy tekinthetne valaki úgy rám, hogy: én vagyok a legfontosabb?”

Az első, hogy túl tudok-e lépni azon a fájdalmon, hogy most éppen nem vagyok az anyánál, de van oda út, és valamikor oda fogok érni. Van, aki az úton elakad, és a fájdalmában siratja azt az életet, amit még el se kezdett igazán élni. Itt mondanám a meggyőződés részét, amit ezen a szakaszon ki tudunk érlelni magunkból. Ez így szól: Tudjuk, hogy élni jó, az életem érték, az élet tud jót adni nekem, amit el is fogadhatok. Ha ez bennem van, tovább fogok menni az úton, máskülönben egy egész életet ennek a kutatásában veszteglek.

Itt hadd kapcsolódjak a spiritualitáshoz, hiszen magzati kortól kezdve növekszik a spiritualitásunk is. Ez a mondat nekem nagyon fontos, hogy „Jó élni.” Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az élet csak jót ad. Az élet ad vegyesen. Például amikor átélek valami örömöt, az mindig egy kicsit többről is szólhat. Az örömnek spirituális gyökerei vannak. Ez pedig az, hogy az örömöt leginkább az alapozza meg, ha bennem meggyőződéssé tudott válni az, hogy élni jó. Az öröm, mint egy alapérzése az embernek, spirituális mélységekbe vezet.

A félelem mögött is lehet spirituális mélység. Hogy van-e gondviselés? Történhet-e az emberrel olyan rossz, amiből nem lehet kijönni? És a legrosszabb, hogy az ember végül megsemmisül? Ezért a félelem mögött a gondviselés áll, mint spirituális kérdés. Ha a spirituális kérdésre, hogy van-e gondviselés, tudok egy „Igen” választ adni, egész más lesz a viszonyom a félelemhez. A szomorúság spirituális mélysége az, hogy végül a jó győz-e vagy a rossz. Ha valami elveszett, vagy nem valósult meg, akkor annak végérvényesen annyi, vagy van még az életnek egy dobása?

Az anya felé vezető úton végül kialakulhat bennem egy életre vonatkozó meggyőződés: élni jó, az életem érték, az élet tud jót adni nekem, amit el is fogadhatok.

Mit jelent ottrekedni az anyánál? Nagyon fontos, hogy ott lehessünk az anyánál, de nem jó, ha ott is rekedünk. Amikor ott vagyunk az anyánál, eredetileg pozitív anyakomplexusról beszélünk. A szükségleteink kielégítést nyernek, és miután ez megtörténik, tapasztalatom van arról, hogy az élet meg tudja adni nekem azt, amire szükségem van.

De mi történik azzal a férfival, aki ottreked az édesanyjánál? Például az, ha ez egy pozitív anyakomplexus keretén belül értelmezhető, hogy nem bír elszakadni attól a jótól, amit csak egy anya adhat meg. Senkit nem fognak úgy szeretni, mint ahogy az anyukája szerette. Ha az anyukánk elég jól szeretett bennünket, akkor pláne senki nem fog úgy szeretni. Hellingernek van egy gondolata erről. „Ha az ember az általa elképzelt szeretetnek a non plus ultra-ját szeretné, akkor házasodjon meg a saját anyjával.”  A kérdés, hogy el tudok-e szakadni ettől a jótól.

Karl Gustav Jung azt mondta: „10 év pszichoterápiával ér föl egy férfi számára az, ha egy valódi, komoly életnehézség kapcsán nem menekül egy női ölbe vagy karba.” Mi férfiak, mikor nehéz az élet, ahhoz nyúlunk, hogy van-e egy nő, aki enyhíthetne rajta. Ha már olyan rohadt nehéz, legalább egy nő ölében legyen rohadt nehéz. Az ehhez kapcsolódó meggyőződés része, ami a spirituális mélységet érinti, a következő. Amit kaptam az élettől maradandó, kimeríthetetlen erőforrás. A világban lehetek otthon. Ennek a meggyőződését be kéne tenni a tarisznyába, és így menni az anyától tovább.

A harmadik pont: az anyától el. Mire szánom az életem, amit kaptam? Kereszteléskor szeretek szokás szerint provokatív lenni. Azt szoktam mondani: “Az élet nem is a legfontosabb érték.” Tudjátok, hogy néznek rám? Ott van a pici baba. Hát miről szól a keresztelés? Élet, örök élet, de jó, hogy van, de jó, hogy vagyunk. Az életnél van sokkal fontosabb is. Mégpedig az, amire az életet szánom. Az éppen fontosabb az életnél.

Amikor valaki megy el az anyától, megerősödhet benne ez a meggyőződés. Hogy nem csak azzal lehet egy egész életet eltölteni, hogy mit adhat nekem az élet, hanem hogy mit vár tőlem az élet.

Milyen sokszor látom azt, hogy valaki meg-megreked annál, hogy „Mi a hivatásom? Mit kéne ezzel a hihetetlenül értékes, egy szem életemmel kezdeni? ” Ez nem egyszer kizárólag azon az úton járva derülhet ki, amelyben azt keressük, hogy a körülöttünk lévőknek mire van szüksége, mit tehetünk értük. A ma embere sokszor azért vesztegel, mert ezt a hangot nem hallja, és mindig csak valami rendkívüli belső hangra vár. A kettőre egyszerre van szükség.

A meggyőződésre vonatkozó mondat így szól: Ráébredek arra, hogy nem csak én várok és kapok valamit az élettől, hanem az élet is vár tőlem valamit, és tudok adni. Eszembe jut az a litániaszerű mondat, amit férfiaktól és nőktől is szoktam hallani akkor, amikor nehézség van a kapcsolatban: „Én nem hiszem, hogy tudok neked olyat adni, amire neked szükséged lenne. Rettenetes, de nem tudok.” De tudsz!

Hallgasd meg a teljes előadást! Ingyen elküldjük e-mailben.

A fenti egy részlet Pál Feri előadásából, vasárnapi beszédéből. A letölthető hanganyagot elküldjük e-mailben, majd heti üzeneteket, részleteket további előadásokból.

Hozzászólások

hozzászólás