Mi az az emberkép, amely a legsajátosabban érvényes ma ránk, annyira, hogy ki sem látunk belőle? Annyira képesek vagyunk azonosulni ezzel az emberképpel, hogy külön erőfeszítésbe kerül, hogy reflektáljunk arra, hogy ebben gondolkozunk. Ez pedig nem más, mint az árucikk-ember.
Az a fogyasztói-dologi világ, amelyben élünk, azzal az igénnyel lép föl, hogy számunkra a valóság képzetét keltse, hogy ez az élet, a dolgok úgy vannak, mint ahogy ebben a szemléletben tűnnek. Ebben pedig az ember is megkapja a maga dologi-piaci–fogyasztói karakterét. Ez a világ azzal az igénnyel lép föl, hogy ne dugd ki a fejedet belőle, fogadd el ezt valóságnak. Ezért a születésünkben, a halálunkban, és a sejtjeinkben és mindenben valamiképpen ez lüktet, már a vérünk is ezzel járódott át. Éppen ezért ennek a felismerése komoly gondot jelent.
Mit jelent, hogy az ember árucikk? Kialakul egy árucikk-létforma, -énkép, -személyfogalom.
Tárgyakra alapozott értékekben fogunk élni ahelyett, hogy személyekre alapozott értékrendünk lenne. A személy egyenlő a piacképességével. Vagyis az a nagy kérdés ma, hogy el tudom-e adni magamat? Mintha ez lenne az emberi lét kulcskérdése. Ennél rosszabb kérdés, amikor a magam már nem is szerepel benne, hanem már csak az a kérdés, hogy, eladhatóvá tudom-e tenni a tudásomat, a képességeimet, a testemet, az adottságaimat? Ez azt jelenti, hogy az ember árucikknek tartja magát. A személy egyenlővé válik a piaci képességeivel.
Lépten-nyomon beszélnek arról, hogy nem elég az iskolában tudást átadni, hanem piacképes tudást kell átadni, és fel kell benneteket készíteni arra, hogy ezt el tudjátok adni.
Erich Fromm már évtizedekkel ezelőtt arról beszélt, hogy ennek az emberképnek az a következménye, hogy mindent elkövetünk azért, hogy szeretetreméltónak mutatkozzunk. Vagyis egy árucikk vagyok, és el kell magam adnom: ha én egy férfi vagyok, egy nő felé, s a nőnek is a férfi felé.
Az eladás pedig elsősorban a csomagoláson múlik. Amikor már minden csomagolást lehántottam az illetőről, akkor egyszerre azt mondom, hogy belül nem is annyira kívánatos. Már három éve vagyunk együtt: ennek van saját akarata! De amíg ilyen szép csomagolópapír volt rajta, meg masni, addig annyit lehetett belőle látni, hogy bontsál ki. Most meg, hogy kibontottam, már azt mondja, hogy kér cserébe valamit!
Fromm A szeretet művészete című könyvében azt mondja, hogy a ma embere hihetetlen energiát fordít arra, hogy a szeretetreméltóság látszatát, illúzióját nyújtsa a másiknak.
Még csak nem is arra, hogy valóban szeretetreméltó legyen. Ez nem olyan rossz, hiszen azt jelenti, hogy egy rendes fickó vagy nő vagy. Inkább az illúziót akarjuk kelteni, hiszen ez sokkal könnyebb. Ez tehát a személy piacképessége.
A tárgyakra alapozott értékekből adódik az is, hogy annyi vagyok, amennyit teljesítek. Amennyi mérhető, amennyit teljesítményben és számokban ki lehet fejezni, csupán annyi vagyok én. Megtörténik az ezzel való azonosulás. Annyira létezel, amennyire piacképes vagy.
A tárgyról alkotott elképzeléseink határozzák meg a személyről alkotott elképzeléseinket. Például egy személy legyen kicserélhető, mint egy tárgy. Ha bebizonyosodott róla, hogy nem elég kényelmes, akkor visszaviszem az apukájának, és nézek egy újat, ehhez nekem természetesen jogom van. Vagyis a tárgyszemléletünk átkerül az emberekre való szemléletünkre, és mindez utána a jog, az embertől elválaszthatatlan jogosultság képét ölti magára. Tehát ha valaki megkérdőjelezi, akkor felháborodunk, és azt mondjuk, hogy ez azzal egyenértékű, mint amikor az eladó nem veszi vissza az árut. Márpedig nekem jogom van azt, vagy őt visszaadni!
Ebből az is adódik, hogy a fogyasztás birtoklás. Termelek, vásárolok, fogyasztok, birtoklok. Ebben a világban élek, és ez átkerül az emberképre is.
Minél többet tudok teljesíteni ebben a világban, minél többet birtoklok, annál értékesebbnek élem meg magam.
Ha van pénzem arra, hogy nyáron nem Szlovákiába megyek túrázni, hanem Szlovéniába raftingolni, akkor azt élem meg, hogy tutibb az élet. Annál többet érek, és annál több vagyok, amennyit birtoklok, ezért a fogyasztás fontosabb az életnél. Ez igen brutálisnak hangzik, de hogyha lefordítjuk a hétköznapi életre, akkor eljutunk oda, hogy az úgynevezett modern társadalmakban több kocsi van, mint gyerek. Ez egy izgalmas összehasonlítás.
Tárgyakra alapozott értékek: szép lassan a dologi szemlélet átkerül az emberképre.
Ez a bejegyzés egy részlet Pálferi egyik keddi előadásából (Az előadás alapján szerkesztette, nyelvileg lektorálta: Ungvári Brigitta).
Ha többet szeretnél hallani az árucikk-ember világnézetről, hallgasd meg a teljes előadást ide kattintva.
Ha több előadásra is kíváncsi vagy a témában, kattints ide az évad összes előadásáért.