Háromféle motivációt ismerünk. Biológiai motiváció, azaz élni, túlélni, enni, inni, szaporodni, melegben lenni. A másik a külső motiváció. Így jellemeztük: jutalmazás-büntetés. A harmadik pedig a belső motivációs rendszer, ami egy önjutalmazó rendszer. Elkezdünk belül jól lenni, belül érezzük a késztetést, és ahogyan csináljuk, közben jól vagyunk.

Carl Rogers azt mondja, hogy: „A boldogság nem cél, hanem folyamat. Nem állapot, hanem valamiféle irányultság.” Mi okozza a nehézséget? Nem az, hogy van biológiai motiváció, belső motiváció és külső motiváció, hanem ha nem az működik éppen, amelyiknek érdemes volna, vagy mindig csak az egyik működik.

Azt lehetne mondani, hogy egy eredményes személy mind a három motivációt eredményesen használja. Vagyis valami olyan irányba tudom vinni az életem, ami kapcsolódik a belső indíttatásaimhoz. Akkor is, ha az a kötelességem. És mi fog előbb-utóbb történni? Éppen nem lesz hozzá kedvem. Ez mindig megtörténik. Hosszú távon egész biztos, hogy egyszer csak már nem lesz hozzá kedvem. Ekkor pedig képes vagyok magamat jutalmazni.

Az érzelmi intelligencia része, hogy képes vagyok önmagamat motiválni. Simán magam, jutalmazás-büntetés, magammal. Az is lehetséges, hogy van egy pillanat, mikor azt mondom: „Most nagy baj lesz, ha ezt nem csinálom.” Egy eredményes ember mind a hárommal él. A nehézség az, mikor a belső motiváció helyét, ami egy önjutalmazó rendszer részeként működik, átveszi például a jutalmazás-büntetés, a külső motiválás. Ilyenkor van a nehézség.

A belső motivációval, az önjutalmazó rendszerrel összefüggésben melyek azok a helyzetek, amelyekben jól vagyunk? A kutatások alapján mikor termelődnek bennünk azok a hormonok, amelyek a jól létünkkor termelődnek? Mi történik akkor, ha ezeket a helyzeteket illetően a belső motiváltságban valami megsérül, és elkezdünk valamilyen zsákutcába futni?

1. Fölfigyelünk egymásra

Jól vagyunk akkor, amikor valaki minket észrevesz, mi észreveszünk valakit, fölfedezünk valakit, rácsodálkozunk valakire, fölfigyelünk valakire, figyelmesek velünk, odafigyelnek ránk. Ettől elkezdünk jól lenni, ez az emberi természet szépsége. Mi ennek a nagyon mélységes gyökere? Egy pici baba, akit ha nem vesznek észre, meghal. Úgy kezdődik az élet, hogy fölfigyeljenek ránk. Ha egy édesanya a magzatával nincsen kapcsolatban, akkor sokszorosa lesz az esélye, hogy a magzat serdülőkorban pszichotikus beteg lesz. Már az számít ebből a szempontból, hogy figyelnek-e rám, fölfedeznek-e engem, hogy magzatként az anyám hogyan érez és gondolkodik rólam.

Amikor szerelmesek vagyunk, akkor is megéljük, hogy valaki engem fölfedezett, és engem néz. Észrevett engem. Akkor a barátnők összesúgnak. Mindenképp össze kell súgni, mert az fokozza az élményt: „Te, láttad, hogy a Laci téged néz? – Engem néz? Komolyan? – Igen, kifejezetten.”

Ennek a fordítottja, ahogy Karinthy fogalmaz: „Nem nekem köszöntek.” Megyünk az utcán, és valaki integet. Nem ismerem, de olyan kedves, hogy kínos lenne, ha nem köszönnék vissza. És akkor elmegy mellettem, és a mögöttem lévőnek ad két puszit. Ugye, és én meg: „Áááá..” Szóval az első, hogy észrevesznek bennünket.

Az is gyönyörű, amikor mi veszünk észre másokat. Amikor értékeket fölfedező pillantással tudunk másokra nézni,  rengeteg jó élményünk lesz.

„De értékes, de klassz! Jaj, de nagyszerű! Őt ismerem! Hogyne bírnám!” Mikor észrevesznek bennünket, ránk nézve megcsillan valakinek a szeme, vagy a mi szemünk csillan meg valaki miatt, jól leszünk tőle.

Ez egy önjutalmazó rendszer is. Mert mikor észrevesznek, nem kell magamban semmit bekapcsolni, nem kell semmit mondani, egyszerűen jól leszek tőle. Elkezdenek termelődni bennem a hormonok, amiktől jól vagyok. De akiben megsérül az önjutalmazó rendszer, mire fog gondolni? Azt mondja: „Én biztos, hogy egyáltalán nem vagyok érdekes. Mitől lennék az? Semmi érdekes nincs bennem.”

Ha bennünk nem működik az önjutalmazó rendszer, azt gondoljuk, hogy minket ki is venne észre, meg minek is, miért is, mire föl. Nem nekem köszöntek. Még ha köszönnek is, az nem nekem szól. Ezért elkezdjük megpróbálni magunkat eladni. Akkor ilyen és olyan leszek. Felépítünk egy külső folyamatot: “Ha te azt látod, hogy rajtam menő nadrág van, majd akkor észreveszel, és nekem jó lesz.”

Ez nem pótolja a belső motivációs rendszerből fakadó önjutalmazást. Ahogyan észreveszünk valakit, és ő észrevesz bennünket. Mert ez a kételyt is megerősíti: “Elég trendi az illatom? Hát ez már nem trendi, ez tavaly volt jó illat.” Belekerülök egy olyan körbe, amelyben fölerősödnek a kételyeim. Belenézhetek este a tükörbe, a ráncaimat mustrálv:. „Így kétszer annyian fognak elmenni mellettem az utcán. Akkor én is elgondolkozom a plasztikán.”

Tehát ez az első. Lenne bennünk egy motivációs rendszer, hogy észrevegyünk másokat, mások észrevegyenek, ettől jól legyünk. Ez egy önjutalmazó rendszer része, termelődnek bennünk a hormonok. De ha ez tönkremegy…

2. Kifejezzük, hogy egymást kölcsönösen megbecsüljük és tiszteljük

Akkor is termelődnek bennünk a hormonok, önjutalmazó belső világ, hogyha egymást kölcsönösen megbecsüljük, tiszteljük, és ezt ki is fejezzük. Mit ér az a megbecsülés, amit nem fejezünk ki? Ha valakiben ez a belső önjutalmazó rendszer nem működik, hová tud deformálódni a megbecsülés és a tisztelet? Oda, hogy csak a hírnév számít, a népszerűség, csak beszéljenek rólam. Mi köze ennek a tisztelethez és a megbecsüléshez? Nem is kapom meg tőle azt, amit szeretnék.

Mikor válogatok a dezodorok között, az teljesen rendben van. Mikor beszélnek rólam, az is. De hogyha bennem megsérült ez az önjutalmazó rendszer, akkor ettől nem fogom megkapni azt, amit várok. “Ha rengeteg lájkot kapnék, akkor jól lennék.” Vagy a másik, hogy kitalálok önkényesen valamilyen csoportot, és akkor nagy balhékat csinálok. „Na, majd beszélnek rólam! Mindegy, hogy mit, csak beszéljenek! Én vagyok a kiskakas a szemétdombon. Na, na?!” S akkor így be lehet vonulni a börtönbe. Ott is rólam beszélnek majd.

A lélek semmit sem tesz cél nélkül. Ennek a mélyén egy nagyon szép dolog van. Egy mély, természetes vágyunk, és közben egy önjutalmazó világ, hogy amikor megbecsülnek minket, jól legyünk tőle.

Hogy amikor a tiszteletét valaki kifejezi, elkezdjünk tőle jól lenni.

3. Törődés és gondoskodás

Amikor törődnek és gondoskodnak rólunk, és mi törődünk másokkal, és gondoskodunk másokról. Ha valakiben ez a belső önjutalmazó rendszer nem működik, mert a külsőre szoktatták rá, akkor hogyan deformálódik ez? Azt mondja: „Gondoskodás, törődés? Maradnak az élvezetek. Majd én begyűjtöm az élvezeteket. Ugyan már, ki törődne velem? Vagy milyen gondoskodás? Sok pénz kell, azon veszek élvezetet, akkor majd megélem, hogy törődnek velem.” S akkor lehet balhézni, hogy befizettél egy nyolc napos adriai utazásra, és a tenger tele van medúzával. “Milyen alapon, mikor én nyaralok?” Ilyenkor tudunk iszonyatosan fölháborodni minden picin, ami nem úgy van, ahogy elképzeltük. És a belső késztetésem itt is nagyon pozitív, érthető, és igaz, mélyen emberi: törődni és kölcsönösen gondoskodni egymásról.

Az emberi természet úgy van kitalálva, hogy ez jól essen. Jól essen megtörni a kenyeret. Nem csak enni, mert az a biológiai motiváció, hanem megfelezni. Sőt, hogy az néha még jobban essen. Ami pedig a legbelső motiváció, amikor azt mondom: „Edd meg te az egészet!” S ez nem eszetlenség, hanem jól működik valakiben egy belső rendszer, ha egyébként ő becsüli magát. Nem azon az áron, hogy: „Hát mit érek én? Inkább te.” Akkor maradnak az élvezetek, kívülről.

Közben, ahogy a sok élvezetet begyűjtjük, az élvezet sosem egyenlő az örömmel. Mert az örömhöz egy személyiségre is szükség van.

Az élvezet sokkal biológiaibb dolog. Arra a téves következtetésre tudunk ilyenkor jutni, hogy valószínű, hogy több élvezetre van szükség, más élvezetre, vagy mástól kell az élvezet. Ezek téves következtetések.

Ez párhuzamba hozható azzal, mikor egy gyereknek van száz játéka, azt sem tudja, melyikkel játsszon, és nincs jól. Mert a jól-lét nem a játékon múlik, hanem a játszáson. Azon, hogy egy felnőtt játszik-e vele, vagy hogy a tesójával önfeledten játszanak-e, mert attól jól van. De már gyerekként milyen téves következtetésre jutok? Arra, hogy valószínű azért nem vagyok jól, miközben játszok, mert a Star Wars VII-ből nincs meg Csubakka. Most képzeljük el, hogy ezért a keresztapukám megszerzi nekem. Elkezdek vele játszani, és eszembe jut: „Jó, jó, de a Star Wars VII-ből nincsen meg R2-D2.” Vagyis arra a téves következtetésre jutok, hogy nincsen elég játékom, nem pedig arra, hogy nem tudok jól játszani, és hogy bennem valami megsérült. Mert ha önfeledten tudnék játszani, akkor elég volna egy orsó is. Azzal teljesen jól el lehetne játszani. Nem kell Csubakka a Star Wars VII-ből.

4. Következetesen emberszámba vesznek minket

Amikor következetesen emberszámba vesznek minket, és amikor mi emberszámba veszünk másokat, ettől elkezdünk jól lenni. Az emberi méltóságukat fölfedezzük akkor is, ha nem könnyű nekünk velük. Mikor ezt megtesszük, tele leszünk erővel, meg jó érzéssel. 

Hogyan deformálódik ez, mikor már lenevelődtünk a jutalmazás-büntetés miatt, és sok más okból a belső jutalmazó rendszerünkről? Hogy próbáljuk ezt a személyességet valahogyan megragadni? Mindent személyre szabunk. Nem föl annak az örrömét, hogy mit jelent, hogy személy vagyok, és te is az vagy. Hanem azt gondoljuk, hogy az egész világot személyre kell szabni. Mert ha személyre szabok mindent, akkor megélhetem végre, hogy én is egy személy vagyok, amitől talán jól leszek. Ezért kell a mobiltelefon alkalmazásait, az exkluzív adriai nyaralást, vagy a franciaországi síelést személyre szabni. Érzitek ennek a fájdalmas részét?

Valójában mire vágyok? Hogy örömmel töltsön el az, hogy személy vagyok. Hogy te személynek láss engem, én téged annak, legyen köztünk valami.

Végtelenül egyszerű, semmi nem kell hozzá. S úgy van kitalálva az emberi természet, hogy ettől jól is legyünk. S mikor ettől eltávolodunk, megint jön a téveszme, hogy akkor érzek majd valamit, amiről nem is tudom, hogy létezik-e, csak sejtem, ha mindent, az egész világot személyre szabom. Látjátok ennek a lehetetlenségét?

Ezek a belső rendszerek nagyon jól működnek, ameddig hagyjuk, bátorítjuk, támogatjuk őket. Utána elkezdünk valamit keresni, és nem értjük, hogy mi nem működik.

Hallgasd meg a teljes előadást! Ingyen elküldjük e-mailben.

A fenti egy részlet Pál Feri előadásából, vasárnapi beszédéből. A letölthető hanganyagot elküldjük e-mailben, majd heti üzeneteket, részleteket további előadásokból.

Hozzászólások

hozzászólás