A vágyat nagyon könnyű összetéveszteni a reménnyel. Általában, amikor emberek azt mondják, hogy „azt remélem, hogy”, valójában valamire vágynak. A vágy és a remény pedig nem ugyanaz a műfaj.
Ha egy vágyadat reményként határozod meg, akkor nagy bajban vagy. Mert a vágynak és a reménynek nem ugyanaz a természete. A vágynak kettős kimenetele van: vagy beteljesedik, vagy nem. Vagy úgy lesz, vagy nem. Vagy kielégül, vagy nem – ez a vágy.
A remény azonban valami olyasmi, ami beteljesedésre van ítélve, de még várat magára. Tehát ebben a pillanatban ez még nem történt meg, de van bennem egy megalapozott remény, hogy meg fog történni. Ezért bírom, viselem, és a remény erőt ad nekem egy életszakaszon keresztül.
A „remény beteljesedik, de még nem teljesedett be” – ezért remélem. A vágy pedig vagy beteljesedik, vagy nem. Nem mindegy, hogy milyen irányba viszem a belső dolgaimat. Ha azt mondom: „Nagyon remélem, hogy meg fogok gyógyulni” – ez például egy klasszikus vágy. Az ember a gyógyulásra vágyakozik. Vágyom, hogy meggyógyuljak. Amikor azt tudod mondani, hogy „vagy meggyógyulok, vagy nem”, szembenézel a realitással.
A remény viszont az, hogy ha meggyógyulok, ha nem, az életem be fog teljesedni. Ha meggyógyulok, ha nem, élhetek értelmes emberi életet. Az emberi méltóságom nem vehető el tőlem. Ha meggyógyulok, ha nem, Isten engem szeret – és ez nem Isten büntetése.
Tehát nem mindegy, hogy vágynak tartok-e valamit vagy reménynek. Mert ha én a vágyra azt mondom, hogy ez volt a reményem (és miután a realitás az, hogy a vágy vagy beteljesedik, vagy nem; és éppen nem), akkor mi van veled? Úgy élheted meg ezt a helyzetet, hogy nincsen tovább. Márpedig van! Valójában inkább arról van szó, hogy a vágyadat tudatosítottad, de az ahhoz kapcsolódó reményt egyáltalán nem.
Azért is érdemes megkülönböztetni a kettőt, mert ha tudom, hogy mi a reményem, akkor sokkal szabadabban vágyakozhatom. Nem kell annyira aggódnom és félnem – mert tudom, hogy ha ez a vágyam nem is teljesedik be, az életnek egyáltalán nem lesz vége. Hogy az életemnek egy vágy beteljesülése nélkül is micsoda perspektívája, értelme, értéke, szépsége van.
A második, amit sokan összekevernek: a vágy és a cél. „Van egy vágyam: szeretnék megházasodni.” Ez jó. De mi a célod?
A vágy olyan valami, aminek egy része rajtam múlik, a másik része meg nem. Mondjuk a házasságkötéshez általában két fél kell. Az egy vágyam, hogy mi megházasodjunk és együtt éljünk. Nagyon szép vágy – de a fele az én részem, a fele meg a másiké. Ezért vagy beteljesedik, vagy nem. De mi a célom? Neked az a vágyad, hogy meg akarsz házasodni. Rendelj ehhez célokat.
Akkor jársz jól, ha olyan célokat választasz, amelyekért tudsz tenni. Ez a te a kezedben van. A te szabadságod, kompetenciád, felelősséged és hatásköröd alá tartozik.
Például: „Nekem az a célom, hogy ne legyen gazdasági világválság, mert ez látnivalóan megterhelte a családunkat.” Rettenetesen boldogtalanná válik az az ember, aki olyan célokat tűz ki, amelyek vagy nem, vagy túl könnyen érhetőek el. Ez nem lehet a te életcélod.
Az is egy észszerű cél, hogy azt mondod: Szeretnék megházasodni, ezért az a célom, hogy minél alkalmasabbá tegyem magamat egy kölcsönös szeretetkapcsolatra. Ez cél. Nekilátok dolgozni magamon azért, hogy alkalmas legyek erre. Most az a célom, hogy jól legyek pasi nélkül is. De közben ne jussak el odáig, hogy azért, mert képes vagyok egyedül élni, ne akarjak megházasodni.
A női személyiségfejlődésnek ez az egyik bugyra: rájössz, hogy tulajdonképpen tudsz egyedül is élni, és ekkor azt a következtetést vonod le, hogy „akkor férfiakra nincsen szükség”.