A tartós és megelégedett társkapcsolathoz többek közt fontos, hogy reális igényeim és elvárásaim legyenek a kapcsolattól és a másik felé. Íme, néhány klasszikus irreális igény és elvárás, ami a kapcsolatra vagy a másikra vonatkozik.

1, Azt várom a kapcsolattól, hogy a másik boldoggá tegyen.

A házasság, a párkapcsolat nem boldogságintézmény. Egyszerűen nem azért van, hogy a másik majd engem boldoggá tegyen. A romantikus szerelem illúziójától fűtötten a házasságot szívesen tartjuk boldogságintézménynek. Ez egy illuzórikus elvárást támaszt a kapcsolat és a társam felé is. Ugyanis ez eszköziesíti a másikat, a kapcsolatot, és azt mondjuk: „Addig vagy fontos nekem, ameddig boldoggá teszel.”

Ez azért olyan rettenetes számomra, mert képzeljük el, hogy a házastársunk depressziós lesz. Hogy teszed boldoggá? Mit fogsz tenni? És ha ő azt gondolja, hogy „Én most depressziós vagyok. De a házasság egy boldogságintézmény, úgyhogy eleve nem megyek szakemberhez, mert ott vagy te, és te majd kisimogatod belőlem a boldogságot.” Egyetlen ember sem születik úgy a világra, hogy az a dolga, hogy egy másik embert boldoggá tegyen. Ilyen életprogram nincsen. Lehet, hogy valakiknek a fejében van, de odaföntről ilyen programot nem kaptunk. De lehet ezzel nem egyetérteni.

2. Tőled megkapom azt, amit az élettől nem kaptam meg.

Irreális elvárás, hogy megkapom tőled azt, amit az élettől eddig nem kaptam meg. Majd te úgy fogsz engem szeretni, ahogyan az apám vagy az anyám sosem szeretett. Két legyet ütünk egy csapásra: te szeretsz mint feleség és mint anya. A feleségem nem tud úgy szeretni, ahogy az anyám nem szeretett, de szeretnie kellett volna. Nem tudunk más helyett szeretni, ez képtelenség.

Az is rettenetes, mikor valaki arra vállalkozik: „Majd én megadom neked azt, amit az apádtól sose kaptál. Majd én vezetlek az élet rögös útján. Bízd rám magad.” Állj már meg! Vezesd magadat az élet rögös útján. Mivé teszed magad? Mindenki a maga nevében tud szeretni, egy más ember nevében és helyett nem tudunk szeretni. Ezt elvárni egy másiktól, vagy megpróbálni ennek az elvárásnak megfelelni: egy kész kudarc.

3. Ha együtt leszünk, könnyebb lesz az élet.

Illuzórikus elvárás, hogy ha együtt leszünk, akkor könnyebb lesz az élet. Egyszerűen azért, mert az élet nehéz. Attól, hogy együtt vagyunk, nem lesz könnyebb. Ha együtt vagyunk, akkor egy óriási lehetőségünk van arra, hogy az élet tartalmasabb, teljesebb legyen, jobban kibontakozzon. De könnyebb nem lesz. De nem is az a dolga.

Az életet nem lehet megkönnyíteni. Aki meg akarja könnyíteni, egy valamit ér el: hogy felszínes lesz. Tartalmatlanná válik.

Legfinomabban is csak azt tudjuk mondani, hogy egy párkapcsolattól, házastársi kapcsolattól az élet egyszerre lesz könnyebb és nehezebb. Van, amiben könnyebb lesz, és van, amiben nehezebb.

4. Azért jó együtt lenni, mert együtt meg tudjuk oldani az élet nehézségeit.

A következő illúzió, hogy az élet problémáit együtt meg tudjuk oldani. „Az ember egyedül kevés, gyönge és esendő, botladozik csak, de talál valakit, és együtt az élet problémáit majd meg tudjuk oldani.” Ez az élet súlyos lenézése. Aki azt gondolja, hogy az élet problémáit meg lehet oldani, lenézi az életet. Az élet nem egy matematika példa, hogy fogom, leülök, és megoldom. Egyszerűen nem ez a természete. Tehát az illúzió, hogy majd együtt sokkal könnyebb lesz, főleg azért, mert megoldjuk az élet problémáit. Az élet néha kegyeskedik megoldódni nekünk, körülbelül ennyi a legtöbb.

5. Az összes olyan mondatunk, hogy MINDIG és SOHA.

„Azért jó, hogy végre rád találtam, mert így sosem leszek egyedül.” Most eszembe jutott egy páros WC képe, ahol az egyik fél invitálja a másikat: „Gyere velem, drágám, az a vágyam, hogy mi sosem leszünk egyedül. Tarts velem!” Mi az, hogy sosem leszek egyedül? Persze, hogy tudunk egyedül lenni, hogyne tudnánk, tudunk és vagyunk is. Ez hozzátartozik az élethez.

A másik ilyen mondat lehet, hogy „Te mindig mellém fogsz állni.” Hogy tudna egy másik ember mindig a másik mellé állni? Ez lehetetlenség. Néha tudok melléd állni, néha meg nem. Tehát az összes ilyen igényünk, elvárásunk, hogy „soha”, meg „mindig”, irreális. Jegyespárokat szoktam kérdezni arról: „Kérlek, írjátok le, hogy mi az, amit nagyon nem szeretnétek a kapcsolatban!” Ekkor szoktak ilyen mondatok születni. Nem azt mondja, hogy: „Nagyon nem szeretném, ha te megcsalnál engem.” Hanem: „Sose történhet meg!” De igen, megtörténhet. Elég nagy baj, hogy megtörténhet, de attól még így van.

Ez a bejegyzés Pálferi 2011. március 1-i előadásának egy részletéből készült. (Nyelvileg korrigálta, blogbejegyzéssé szerkesztette: Ungvári Brigitta.)
Hallgasd meg a teljes előadást ide kattintva.
További előadásokat a témában itt találsz.

Hozzászólások

hozzászólás